Hirdetés

A magyar válogatott hőse a nagy sikerről

MTI | 2025. 09. 25. | 16:07:30
Alasztics Marcellék számítottak az ellenséges hangulatra.
A magyar válogatott hőse a nagy sikerről
Alasztics Marcell akcióban (Fotó: mti)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Alasztics Marcell, az Európa-bajnokságra kijutott magyar férfi futsalválogatott kapusa úgy fogalmazott: még édesebb a sikerük úgy, hogy a lelátói rendbontás miatt félbeszakadt pótselejtező visszavágóján visszatértek a pályára, és ott 2-2-es döntetlent harcoltak ki a Románia elleni visszavágón.

A magyarok múlt csütörtökön Debrecenben 3-2-re megnyerték az első mérkőzést, így a Craiovában elért szerdai döntetlennel történetük során negyedik alkalommal jutottak ki a kontinenstornára.

Alasztics az ünneplés közepette az MTI-nek elmondta: számítottak rá, hogy ellenséges és feszült lesz a hangulat a lelátón, hiszen az első meccsen a saját szurkolótáboruk is kitett magáért és buzdította őket.

"Ami ma itt történt, az nem megengedhető. A testi épségünk bármelyik másodpercben veszélyben lehetett volna" - szögezte le.

A hatodik percben a rohamrendőrök benyomultak a legfanatikusabb román szurkolók szektorába, majd a felek összeverekedtek. Előbb egy petárda, majd hang- és fénygránátok is robbantak, a rendfenntartók pedig könnygázt vetettek be. A feszült jeleneteket az robbantotta ki, hogy az egyik eredményjelzőn egy ideig nem Románia-Magyarország, hanem Magyarország-Magyarország felirat állt angol nyelven.

A rendbontókat kiterelték a csarnokból, majd több mint harminc perc kényszerszünet után folytatódhatott a meccs, de a játékvezetők és az európai szövetség által delegált hivatalos személyek tájékoztatták a helyi szervezőket, hogy újabb rendbontás esetén végleg lefújják a találkozót.

"Nagyon nehéz volt a helyzet, mert megszakították az első félidőt, de úgy gondolom, megmutatkozott a csapat lelkiereje, hiszen ilyen körülmények között, idegenben, ilyen fontos mérkőzésen mindenki a jobbik énjét tudta elővenni. Csúsztunk-másztunk, a másik félidőben nem kaptunk gólt, de lőttünk egyet. Le a kalappal az egész csapat előtt" - mondta a kapus, aki számos bravúros védéssel járult hozzá a sikerhez.

Elmesélte, a kényszerszünet ideje alatt az öltözőfolyósón várakoztak. A románok egyszer megpróbálták kivinni őket a pályára, mintha újrakezdődne a találkozó, de ők akkor még semmilyen hivatalos jelzést nem kaptak. Próbáltak melegíteni és megbeszélni a történteket. Alasztics hangsúlyozta, hogy játékkal szerették volna kiharcolni a továbbjutást, az egy pillanatig sem vetődött fel bennük, hogy nem térnek vissza a pályára.

"Ilyenek vagyunk mi, magyarok: szeretjük a nehezebb utat választani, de így a siker talán még édesebb" - vélekedett.

Az újrakezdést követően a magyarok játékán semmi nem látszott az előző bő fél óra feszültségéből, sőt a nyíregyházi futsalos úgy fogalmazott, érzése szerint még jobbak is volna, mint előtte.

"Az első mérkőzés után úgy éreztem, ha a helyzeteinket jobban használjuk ki, akkor nagyobb előnnyel utazhattunk volna a visszavágóra" - jegyezte meg.

Mint kifejtette, Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány miatt nagyon agresszív, letámadásra alapuló, spanyolos taktikát alkalmaznak védekezésben, de "kivette az élét a játékunkból" az, hogy most is hamar összegyűlt az öt szabálytalanságuk, mint az első meccs első félidejében.

"Kaptunk egy tízméterest, de nem tudtuk belőni. Ők is kaptak egyet, ők viszont értékesítették, de úgy gondolom, az a csapat, amelyik idegenben, ilyen közönség előtt, ilyen nehéz körülmények között ki tudja harcolni a kijutást, az az Európa-bajnokságon is nagyon jó eredményt tud elérni" - nyilatkozta.

Alasztics azt is elmondta, hogy a két félidő közötti szünetben nagyon mérgesek voltak a hátrányuk miatt, de ez a jó értelemben vett győzni akarás előre fogja vinni a csapatot jövőben is, hiszen nem vártak arra, hogy esetleg ismét kapnak egy büntetőt, illetve nem elégedtek meg annyival, hogy majd a hosszabbításban kivívják a továbbjutást.

"Jóval többet kellett védenie az ellenfél kapusának. Nyilvánvalóan nekem is volt dolgom, eléggé megizzadtam és elfáradtam, de ez jó munka volt. Bárcsak minél több ilyen meccs lenne az NB I-ben is! A válogatottnak több ilyen mérkőzésre lenne szüksége, hogy fel tudjunk készülni akár egy világbajnoki selejtezős szereplésre is" - magyarázta.

Sergio Mullor Cabrera kijelentette, sikerük egyik titka az volt, hogy hittek magukban. Hozzátette: senki nem gondolta, hogy ilyen mérkőzést fognak játszani, de megérdemelték a kijutást.

"Nagyon boldog vagyok! Akkor is az lettem volna, ha szétlövésben nyerünk. Rengeteg helyzetünk volt, a csapat tele volt energiával a pályán. Nagyon büszkék lehetünk erre a társaságra, köszönöm mindenkinek, aki segített minket az elmúlt években, amióta itt vagyok" - nyilatkozta.

A spanyol edző hangsúlyozta: ez a kijutás közös érdem, mindenki kivette a részét belőle, aki itt volt velük, és az egész magyar futsalnak hatalmas siker.

A jövő évi kontinenstornát január 21. és február 7. között Rigában, Kaunasban és Ljubljanában rendezik, a csoportkör sorsolására október 24-én kerül sor.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Meghalt a korábbi válogatott kézilabdázó
Meghalt a korábbi válogatott kézilabdázó
Többször gólkirály is volt.
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Továbbra is utolsó helyen a borsodi csapat.
A magyar válogatott legyőzte Romániát
A magyar válogatott legyőzte Romániát
Kulcsfontosságú két pontot gyűjtöttek a kézilabdázók.
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Gyermekvédelem: a sportszervezetek felelőssége óriási
Egy friss kutatás szerint a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
Negyvenéves a magyar legenda, Cseh László
2021-ben uszodát neveztek el róla.
A borsodi rendőrnő nehéz sivatagi kalandja
A borsodi rendőrnő nehéz sivatagi kalandja
Háromszor került az ájulás szélére.
Kézilabda-vb: a románok következnek
Kézilabda-vb: a románok következnek
Legutóbb, Debrecenben magyar siker született.
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Száz éve született Bozsik József.
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Folytatódott a magyar válogatott diadalmenete
Csoportelső lett Golovin együttese.
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Később edzőként is dolgozott a klubnál.
Kikapott a rangadón a Diósgyőr
Kikapott a rangadón a Diósgyőr
Sima pécsi siker született.
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Három gólt kapott a Kazincbarcika
Továbbra is utolsó helyen a borsodi csapat.
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Száz éve született Bozsik József.
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Egykori játékosát gyászolja a Diósgyőr
Később edzőként is dolgozott a klubnál.
Nem bírt egymással a Kazincbarcika és a Diósgyőr
Nem bírt egymással a Kazincbarcika és a Diósgyőr
A miskolciaknak ez az ötödik nyeretlenül megvívott bajnoki találkozójuk volt.
Távozott a Kazincbarcika légiósa
Távozott a Kazincbarcika légiósa
Ő maga kérte szerződése felbontását.
DVTK-gála: négygólos diadal az MTK ellen
DVTK-gála: négygólos diadal az MTK ellen
Az Acolatse–Keita kettős tarolt, a piros-fehérek látványos játékkal küldték haza a fővárosiakat.
Újabb kazincbarcikai vereség
Újabb kazincbarcikai vereség
Kevés volt a lelkes játék.
A Liverpoolnál is téma a magyarok kudarca
A Liverpoolnál is téma a magyarok kudarca
Arne Slot megérti Szoboszlaiékat.
Megint megbüntették a Diósgyőrt
Megint megbüntették a Diósgyőrt
Ugyanaz az ok: a szurkolóinak megbotránkoztató bekiabálásai.
A magyarok ötöt rúgtak a litvánoknak
A magyarok ötöt rúgtak a litvánoknak
Újabb meccs következik az EB-házigazdával.
Futsal: kijutottak az Eb-re a magyarok
Futsal: kijutottak az Eb-re a magyarok
Egy időre félbeszakadt a mérkőzés.
Magyar győzelem a románok ellen Debrecenben
Magyar győzelem a románok ellen Debrecenben
Egy hét múlva derül ki, elég lesz-e a sovány előny.
Magyar–román: itt a magyar keret!
Magyar–román: itt a magyar keret!
A Főnix Arénában csapnak össze a mieink. A tét az Eb-részvétel.
Magyar-román párharc az EB-ért
Magyar-román párharc az EB-ért
Tíz éve, Debrecenben örökre emlékezetes meccset vívtak a felek.
„Utálunk, szar Románia” – írta Instagramján a magyar válogatott, akit ezért eltiltottak
„Utálunk, szar Románia” – írta Instagramján a magyar válogatott, akit ezért eltiltottak
Az MLSZ a játékost nem tartja méltónak arra, hogy képviselje a nemzeti színeket.
Futsal: vb-selejtezőt vív a magyar válogatott
Futsal: vb-selejtezőt vív a magyar válogatott
A visszavágóra április 17-én rendezik.
Hirdetés
Hirdetés