
Borsod megtartaná a megyei önkormányzatokat

Kiállt a megyei önkormányzatok megtartása mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés, miután 23 igen és 2 tartózkodó voks mellett közös állásfoglalás kialakítását szavazták meg a képviselők a testület szeptember 24-i ülésén.
Az állásfoglalásra vonatkozó javaslatot tartalmazó előterjesztés szerint a közgyűlés kinyilvánítja, hogy készen áll minden olyan feladat ellátására, amellyel a vármegyében élők, a helyi közösségek érdekeit tudja szolgálni. A grémium emellett egyetért a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) azon anyagával, amelyben a területi középszint megerősítését és a vármegyei önkormányzatok területfejlesztési és koordinációs szerepének újrapozicionálását helyezi előtérbe.
A közgyűlés felkérte elnökét és a MÖOSZ-t, hogy képviseljék ezt az álláspontot a kormányzati szervekkel történő egyeztetéseken a vármegyei önkormányzatok megerősítése érdekében. Az előterjesztés szerint a közgyűlés azért tartja szükségesnek a vármegyei önkormányzatok megtartását, mert azok meghatározó szerepet töltenek be a területfejlesztési és fejlesztéspolitikai intézményrendszerben, valamint a települések és a kormány közötti kapcsolat fenntartásában.
Bánné Gál Boglárka fideszes közgyűlési elnök az előterjesztés ismertetésekor elmondta:
megalapozatlannak és sértőnek érzi, hogy Magyar Péter miniszterelnök politikai kifizetőhelynek nevezte a vármegyei önkormányzatokat. Hozzátette, ezt a kijelentést pártállásától függetlenül visszautasítja.
Arról is beszélt, hogy a kormány korábban még a vidéki eredmények megőrzését és az ország fejlődését szolgáló közös célok megvalósítását helyezte előtérbe, és azt hangsúlyozta, hogy partnerként tekint az önkormányzatokra és az érdekszövetségekre. Szerinte a borsodi közgyűlés munkájából az következik, hogy annak tagjai az együttműködésben és a fejlődést eredményező szakmai munkában hisznek, és az előző kormánnyal eddig is azért dolgoztak, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye fejlődhessen.
A vármegyei önkormányzatok megszüntetésére vonatkozó kormányzati nyilatkozatok mögött elsősorban politikai megfontolások és nem szakmai érvek állnak. Az önkormányzatokkal kapcsolatban megfogalmazott minősítések pedig arra utalnak, hogy a kormányzati szereplők nem ismerik a területi önkormányzatok feladatait, az ahhoz biztosított állami finanszírozás nagyságrendjét és annak felhasználását – mondta Bánné Gál Boglárka.
A képviselők azzal érveltek a vármegyei önkormányzatok mellett, hogy azok megszüntetésével a kistelepülések érdekképviselete mellett a területfejlesztések összehangoltsága és a térségi együttműködés is gyengülne. Szalai Szabolcs fideszes képviselő szerint a vármegyei önkormányzatok megszüntetése nem csupán egy közigazgatási intézmény megszüntetését jelentené, hanem a helyi demokrácia szétverését is, ugyanis a testületekben 2029-ig megválasztott képviselők ülnek.
Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei közgyűlési csoportjának vezetője is előterjesztést nyújtott be, amelyben javaslatot tett a miniszterelnök és a Tisza Párt vonatkozó nyilatkozatai elleni tiltakozásra, amelyet a grémium meg is szavazott.
Előzmény
Magyar Péter egy szeptember 8-án közzétett Facebook-bejegyzésben úgy fogalmazott: a megyei önkormányzatokat a Fidesz teljesen kiüresítette, ma már csak a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak. A miniszterelnök országjárásának pécsi állomásán arról beszélt, hogy fontosak az önálló, független önkormányzatok, de politikai kifizetőhelyekre nincs szükség, és már zajlik a megyei közgyűlési hatáskörök és intézmények átvilágítása.





































