Hirdetés

Csak rövid „eltávra” megy az eső

mti | 2025. 09. 11. | 13:14:51
Hamarosan ismét csapadék érkezik.
Csak rövid „eltávra” megy az eső
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak. Vasárnap azonban egy frontális felhőzet vonul át az országon, többfelé kell esőre, záporra, zivatarra készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt alakulnak a maximum-hőmérsékletek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken a rétegfelhőzettel borított tájakon is kisüt a nap, így ezt követően ott is, mint másutt, gomolyfelhős, napos idő várható, csak kevés helyen fordulhat elő zápor. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Szombaton a hajnali párásság és ködfoltok feloszlása után alapvetően napos időre lehet számítani fátyol- és gomolyfelhőkkel. Napközben inkább csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar, estétől azonban növekedésnek indulhat a felhőzet, ezzel együtt elsősorban az északi, illetve a nyugati vidékeken a csapadék esélye is. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet a hajnali 11-18 fokról délutánra 24-29 fok közé emelkedik.

Vasárnap jobbára összefüggő frontális felhőzet vonul át az ország felett nyugatról keleti irányba többfelé eső, zápor, zivatar kíséretében. Nagy területen kísérik élénk, erős lökések a déli, délkeleti, majd az északnyugatira, északira forduló szelet. Hajnalban 14-20 fok várható, a csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt valószínű, míg délkeleten, keleten a hidegfront érkezése előtt még 25-27 fokig is felmelegedhet a levegő.

További híreink
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.
Hideg reggelre ébredtek Bánrévén
Hideg reggelre ébredtek Bánrévén
Szikszóban is alacsony hőmérsékletet mértek.
36 fokot is tartogat a szeptember
36 fokot is tartogat a szeptember
A jövő hét elején még kánikula várható.
Rekordokat döntött az izzasztó augusztus
Rekordokat döntött az izzasztó augusztus
A legmelegebb hónap volt az idei augusztus 1901 óta.
Borsodot most elkerülte a kiadós eső
Borsodot most elkerülte a kiadós eső
Csak délen és Zemplénben jutott kevés csapadék a földekre.
Megdőlt Budapesten a melegrekord
Megdőlt Budapesten a melegrekord
Forró nappal búcsúzott az augusztus.
Szeptemberben is folytatódik a nyárias idő
Szeptemberben is folytatódik a nyárias idő
A hajnalok már frissítőek lesznek.
Hőséggel búcsúzik a nyár utolsó hónapa
Hőséggel búcsúzik a nyár utolsó hónapa
Esőre nemigen számíthatunk.
Katasztrofális termés várható
Katasztrofális termés várható
Az Alföldön a legsúlyosabb az aszály: elmúlt 30 napban még 5 milliméter eső sem esett.
Visszatér a kánikula
Visszatér a kánikula
A hét nagy részében napos, száraz idő várható.
Pénteken tetőzik a kánikula
Pénteken tetőzik a kánikula
Csapadékra nincs sok esély.
Jön a másodfokú hőségriasztás
Jön a másodfokú hőségriasztás
Így döntött az országos tisztifőorvos.
Hirdetés
Hirdetés
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Gazdaság
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.