Hirdetés
Hirdetés

Miskolcra is ellátogat a Magyar Nemzeti Cirkusz

MTI | 2025. 03. 17. | 20:20:08
A társulat csak háziállatokkal lép fel a turné során.
Miskolcra is ellátogat a Magyar Nemzeti Cirkusz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Országjáró turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata csütörtökön. Ifjabb Richter József cirkuszigazgató és artistái idén 20 hazai városban szerepelnek Lendület című gálaműsorukkal. A Magyar Nemzeti Cirkusz március 17-i közleménye szerint a 31. szezon premier előadását március 20-án Budapesten, a Pólus Center mellett felállított óriás sátorban tartják, ahol március 23-ig állomásozik a társulat.

Budapest után kelet felé indulnak, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lépnek fel. Az év hátralévő részében több mint 200 alkalommal tekintheti meg műsorukat a közönség.

A közleményben idézik ifj. Richter Józsefet, aki szerint a gálaműsor címéhez mérten lendületes produkciókat hoz a nagyvilágból, amelyek többsége először látható Magyarországon. Az igazgató a népszerű lovasszámok mellett kiemelte az orosz hinta és a felfújható gumikerék produkciót is. "A párizsi Cirque d’Hiver-ből érkezett hozzánk egy artistapáros, akik technikás perzs és egy tüzes levegőszámot mutatnak be" – mondta, hozzátéve, hogy az új műsorukban is előkelő helyet kapnak a gyerekek kedvencei: a pónilovak és a kiskutyák.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nemzetközi állatvédelmi irányelveket követve a Magyar Nemzeti Cirkusz 2022-ben kivonta vadállatait a cirkuszi munkából, így a társulat csak háziállatokkal lép fel a turné során.

Kitérnek arra is, hogy március 26-án a Richter cirkuszdinasztia történetét bemutató időszaki kiállítás nyílik a Nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjteményben. A Porondtól a Safari Parkig című tárlat a cirkuszművészet világába kalauzolja a látogatókat, bemutatva a Richter család 200 éves örökségét.

A március 26-tól október 31-ig látogatható nagykőrösi kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a múltat, hanem a jelen cirkuszművészetét is bemutatja, kiemelve a Richter család szerepét a műfaj megőrzésében és megújításában.

További híreink
Pedagógusát gyászolja a miskolci szakközépiskola
Pedagógusát gyászolja a miskolci szakközépiskola
Életének 59. évében érte a halál.
Súlyos baleset történt Miskolcon
Súlyos baleset történt Miskolcon
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Emberölés egy hejőcsabai lakásban
Emberölés egy hejőcsabai lakásban
A tettest letartóztatták.
Számos műtárggyal gazdagodott a miskolci múzeum
Számos műtárggyal gazdagodott a miskolci múzeum
Az alkotások a Magyar Nemzeti Bankból érkeztek.
Ötmilliót csaltak ki egy mályi cégtől
Ötmilliót csaltak ki egy mályi cégtől
Hozzáfértek a vállalkozás netbankjához.
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség.
Egy ritmusra dolgozik ember és állat
Egy ritmusra dolgozik ember és állat
Lovak, tevék és kutyák mutatják meg, mit jelent az igazi összhang a Magyar Nemzeti Cirkuszban.
Visszatértek a közönség kedvencei Miskolcra
Visszatértek a közönség kedvencei Miskolcra
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Teve született Miskolcon
Teve született Miskolcon
Rendkívül fejletten jönnek a világra.
Egy ritmusra dolgozik ember és állat
Egy ritmusra dolgozik ember és állat
Lovak, tevék és kutyák mutatják meg, mit jelent az igazi összhang a Magyar Nemzeti Cirkuszban.
Visszatértek a közönség kedvencei Miskolcra
Visszatértek a közönség kedvencei Miskolcra
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Felszállás Miskolcon a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Miskolcon a Richter cirkusz repülőjére
Úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szorítani is kellett.
Ínycsiklandó fogások, nyomott árak Borsodban
Ínycsiklandó fogások, nyomott árak Borsodban
Jön az Országos Étterem Hét.
 Leslie Mandoki új stadionhimnusza Münchennek
Leslie Mandoki új stadionhimnusza Münchennek
Zene, sors és közösség a győzelem útján.
Turnéra is indul az Illés különleges koncertprodukciója
Turnéra is indul az Illés különleges koncertprodukciója
A legendás beatkorszak újraéled, modern technikával.
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Tűzgyújtás, tűzzsonglőrök, kiszebábégetés.
Ezren tekertek Edelényben
Ezren tekertek Edelényben
Meg is nyerték a pontversenyt.
Hirdetés