Hirdetés
Hirdetés

Meghalt a vajdasági magyar író

mti | 2024. 12. 24. | 13:51:31
2000 óta Magyarországon élt.
Meghalt a vajdasági magyar író
Szombathy Bálint (Fotó: Forum Könyvkiadó)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, író, képzőművész, az Új Symposion című folyóirat egykori szerkesztője - közölte vajdasági publikálója, a Forum Könyvkiadó december 24-én, kedden.

"Búcsúzunk szerzőnktől, Szombathy Bálinttól, a jugoszláviai (magyar) avantgárd immár legendás alakjától, a Bosch+Bosch csoport alapító tagjától" - olvasható a kiadó közösségi médiában megjelent tájékoztatásában.

Szombathy Bálint 1950-ben született a szerbiai Pacséron, a hetvenes évektől vajdasági folyóiratokban jelentek meg munkái. Ekkor alapította meg többedmagával a Bosch+Bosch művészeti csoportot Szabadkán, 1973-ban pedig az Experimental Art Publisher nevű alternatív kiadót, majd egy évvel később a Wow című nemzetközi alternatív művészeti kiadványt. Több napi- és hetilap grafikai és művészeti szerkesztőjeként is tevékenykedett.

Képzőművészeti alkotásaiból egyebek mellett Budapesten, Szabadkán, Belgrádban, Amszterdamban, Párizsban, Berlinben és New Yorkban is nyílt kiállítás.

A művész 2000 óta Magyarországon élt. Tevékenységéért 1989-ben a Kassák Lajos-díjat, 1992-ben pedig a Forum-díjat vehette át, míg 2008-ban megkapta a Munkácsy Mihály-díjat, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Hirdetés
További híreink
Azonnali véradásra kérik, aki adhat
Azonnali véradásra kérik, aki adhat
A hazai vérellátás biztonsága veszélybe kerülhet.
A világ legjobb női sakkozója, Polgár Judit 50 éves
A világ legjobb női sakkozója, Polgár Judit 50 éves
Az egész sportág történetét átírta.
Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a sértett panaszát
Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a sértett panaszát
Az ügyészségi nyomozás számos hiányosságot és szabályszegést tárt fel.
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Úgy vélik, a javaslat jelentős korrekcióra szorul.
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
A legfőbb ügyész lemondott
A legfőbb ügyész lemondott
Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé - írta.
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Száz éve született a miskolci színház egykori tagja
Száz éve született a miskolci színház egykori tagja
Jászai Mari-díjjal is elismerték a munkáját.
Gyász: elhunyt a Bon-Bon együttes énekese
Gyász: elhunyt a Bon-Bon együttes énekese
Súlyos betegség következtében.
Nyolcvanéves lett Sylvester Stallone, a Rocky-filmek sztárja
Nyolcvanéves lett Sylvester Stallone, a Rocky-filmek sztárja
Hollywood élő legendája még mindig dolgozik.
Gyász: elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Gyász: elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Több mint 150 színházi szerepet játszott.
Meghalt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő
Meghalt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő
Munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el.
Az amerikai filmakadémia magyar filmeseket hívott meg
Az amerikai filmakadémia magyar filmeseket hívott meg
A 99. Oscar-díjkiosztó gálát 2027. március 14-én rendezik meg Los Angelesben.
Elhunyt Nyakó Júlia színésznő
Elhunyt Nyakó Júlia színésznő
Sok filmben is szerepelt.
Meghalt a Kossuth-díjas koreográfus, Timár Sándor
Meghalt a Kossuth-díjas koreográfus, Timár Sándor
Gyermektáncegyüttesével a világ legkülönbözőbb tájain képviselte hazánkat.
Elhunyt a nemzet művésze
Elhunyt a nemzet művésze
A szitanyomat-technika jeles képviselőjének tartották.
Ötven éve halt meg a legendás magyar színész
Ötven éve halt meg a legendás magyar színész
Máig nem tisztázott a halálának pontos körülménye.
Hirdetés
Hirdetés
Tároló égett Mezőcsáton
Tároló égett Mezőcsáton
A Vasút utcában csaptak fel a lángok.
Ózd polgármestere vasúti fejlesztéseket sürget
Ózd polgármestere vasúti fejlesztéseket sürget
A térség az elmúlt évtizedekben nem kapta meg a felzárkózást segítő közlekedési fejlesztéseket.
Gazdaság
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
Ismét drágultak az üzemanyagok
Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
Azonnali véradásra kérik, aki adhat
Azonnali véradásra kérik, aki adhat
A hazai vérellátás biztonsága veszélybe kerülhet.
Még mindig itt van Miskolcon a koronavírus
Még mindig itt van Miskolcon a koronavírus
A minták alapján a koronavírus-fertőzések számának emelkedése várható helyben.