Hirdetés
Hirdetés

Gyász: elhunyt Czigány György

mti | 2026. 04. 08. | 19:26:04
A Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának vezetője 94 éves volt.
Gyász: elhunyt Czigány György
Czigány György (Fotó: Facebook/Dankó Rádió Hivatalos Oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője - tudatta a család az MTI-vel kedden.

Budapesten született 1931. augusztus 12-én. 1943-ig Győrben élt, ahol a bencés gimnázium diákja volt. Költőnek, írónak készült, alig múlt tizenöt éves, amikor - 1946 őszén - megnyerte a Zászlónk című katolikus ifjúsági folyóirat novellapályázatát. (A díjat még Mindszenty bíborostól vehette át egy ünnepi szentmise után.)

A következő évek azonban a szó művészetét a föld alá szorították vagy elnémították, így átmenetileg csak a zene lehetett a hivatása. Zongorázni tanult, 1951-től a Zeneművészeti Főiskolán többek közt Kadosa Pál tanítványa volt. Éveken át orgonált Budán a Krisztinavárosi templomban a vasárnapi misén, hosszú ideig a kórust is ő irányította. 1956-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián, ő azonban a zongoraművészi pálya helyett a zenei ismeretterjesztést választotta.

A Magyar Rádió zenei rendezője lett, később riportokat készített, beszélgetőtársa volt többek között Szent-Györgyi Albertnek, Illyés Gyulának, Ferencsik Jánosnak, Kodály Zoltánnak, Ottlik Gézának, Pilinszky Jánosnak, Solti Györgynek, Dürrenmattnak.

A rádióban olyan sikeres műsorok vezetője volt, mint az 1969 óta sugárzott Ki nyer ma? - játék és muzsika tíz percben, vagy a Házimuzsika. A Ki nyer ma? mellett létrehozója volt a Bartók Rádión hallható Muzsikáló reggel című adásnak is.

Czigány György 1976-ig volt a Rádió főmunkatársa, majd a Magyar Televízió munkatársa lett, előbb a zenei főosztály vezetője, 1993 és 1996 között a zenei műsorok stúdióvezetője volt. A televízióban a Csak a derű óráit számolom, a Zene, zene, zene, illetve a Szó, zene, kép című műsorok műsorvezetője volt. 2017 tavaszától a Ki nyer ma? színpadi változatát vezette a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Munkásságának a zenei ismeretterjesztés mellett másik fő vonulata az irodalmi alkotás volt, azt vallotta: "a vers és a zene a létezés legfontosabb dolgairól beszél".

Első versei az 1960-as években jelentek meg a Jelenkorban, a Kortársban, a Vigiliában. Néhány prózakötet mellett tucatnál több verseskönyve jelent meg, legutóbb 2020-ban publikálta Költők, papok, lányok című verseskötetét. Írt egy vígopera-szövegkönyvet (Álmodj Bachot), és fordított is: Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című operájának szövegkönyvét ültette át magyarra. 1999-től a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnöke is volt.

Munkásságát számos rangos elismeréssel díjazták, a többi közt 1970-ben Erkel Ferenc-díjat, 1988-ban érdemes művész címet, 1996-ban József Attila-díjat, 1999-ben Aranytollat kapott. 2000-ben Joseph Pulitzer Emlékdíjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki több évtizedes, művészi munkássága, zenetudományi tevékenysége elismeréseként. 2006-ban Prima Primissima díjjal ismerték el, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2017-ben a Budapestért Díjat, 2022-ben a Dohnányi Ernő-díjat.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az első szavazóhelyiségek Argentínában, Brazíliában és Uruguayban nyíltak meg.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Egymillió emberrel akarnak kezet fogni.
Hazatértek a Holdat megkerülő űrhajósok
Hazatértek a Holdat megkerülő űrhajósok
Csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe.
Még lehet mozgóurnát igényelni
Még lehet mozgóurnát igényelni
Kétféleképpen lehet kérni.
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
A vadon élő madarakban azonban a vírus továbbra is jelen lehet.
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Egymillió emberrel akarnak kezet fogni.
Még lehet mozgóurnát igényelni
Még lehet mozgóurnát igényelni
Kétféleképpen lehet kérni.
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
A vadon élő madarakban azonban a vírus továbbra is jelen lehet.
Látványos csillaghullás közeledik
Látványos csillaghullás közeledik
Különös égi jelenségben gyönyörködhetünk majd.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Gazdaság
Új logisztikai központot adtak át Szikszón
Új logisztikai központot adtak át Szikszón
A kormányzat hétmilliárd forintnyi támogatást nyújtott.
Hárommilliárdos kapacitásfejlesztés Szirmabesenyőn
Hárommilliárdos kapacitásfejlesztés Szirmabesenyőn
Háromszáz ember munkahelyét biztosították be.
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés