Ellopták az önkormányzati dekorációt Garadnán

Ellopták az önkormányzat díszletének kerékpárját Garadnán, perceken belül előkerült
Ellopták a Garadnai Közös Önkormányzati Hivatal épülete előtt kihelyezett díszlet egyik elemét, egy kerékpárt július 20-án. A település polgármesterének tájékoztatása szerint az elkövető egy novajidrányi, szlovák állampolgárságú nő volt.
Bujnóczki Máté polgármester közlése szerint a helyi lakosok gyors jelzésének, valamint a település térfigyelő kamerarendszerének köszönhetően rövid időn belül sikerült azonosítani és feltartóztatni az érintettet a két település határában. A polgármester ezt követően értesítette a rendőrséget, amelynek átadta a nőt.
A díszlethez tartozó kerékpár sértetlen állapotban került vissza eredeti helyére.
A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik azonnal jelezték a történteket és hozzájárultak a gyors intézkedéshez. Mint fogalmazott, az eset ismét bizonyította, hogy a lakosság összefogása és odafigyelése fontos szerepet játszik a település értékeinek megóvásában.
Egyúttal arra kérte a helyieket, hogy a jövőben is legyenek figyelmesek, és amennyiben bármilyen gyanús eseményt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget vagy az önkormányzatot.







































