Hirdetés

Falufát avattak Alsódobszán

mti | 2025. 07. 11. | 16:18:33
Tisztelgés és egy egész települési közösség ünnepe.
Falufát avattak Alsódobszán
Felavatták a falufát Alsódobszán (Fotó: MTI/Vajda János)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A falu nem valaminek a széle, hanem az ország közepe, a magyarság fájának gyökere, amely a nemzet stabilitását adja - hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsódobszán, a községben elhelyezett Falufa ünnepélyes átadóján.

Gyopáros Alpár szerint ennek az alapja többek között a falusi emberek szorgalma és tehetsége, a konzervatív, hittel teli gondolkodásmód, valamint a család mindenek felett álló tisztelete. Ilyenként említette még a falvak és kistelepülések sokszínűségét, a magyar földek termőképességét, valamint a néphagyományokban és népművészetben rejlő kreatív erőt.

Hangsúlyozta, ezen értékek figyelembevételével indította el a kormány a Magyar falu programot, amelyben már több mint 1100 milliárd forinttal támogatták a magyar kistelepüléseket. Az országvezetés tudja, hogy van még mit tenni, ezért a programot addig folytatják, amíg minden, a falvak előrehaladását segítő fejlesztést el nem végeznek - fűzte hozzá.

A kormánybiztos úgy fogalmazott, a falufaállítás "nem egy szimpla protokollesemény", hanem tisztelgés és egy egész települési közösség ünnepe. A Falufa szerinte egyben a múlt, a jelen és a jövő találkozása, egy szimbolikus híd a különböző korszakok között.

Hozzátette, az alkotás a "falu életének fája rajta mindazon családok neveivel akik sorsa az évszázadok alatt összekapcsolódott a településsel". Azon családok neveivel, akik a településen éltek és vitték Magyarország és Alsódobsza hírnevét szerte a világban - folytatta.

Gyopáros Alpár köszöntőjében kiemelte, a Falufában benne van mindaz, ami a egy közösség tagjait évszázadokon, évezredeken át összeköti. Szerinte az alkotás "picit minden alsódobszai lakos történetét magában hordozza, ettől nemes és szép az állítása, ettől kiváló az ötlet és ezért támogatja a kormányzat".

Hangsúlyozta, a magyar kormány mindent támogat, amely erősíti a magyar falvakat, táplálja a falusi ember hitrendszerét és erősíti a vidéki Magyarországhoz való kötődését.

Az átadón részt vett Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő is, aki arról beszélt, hogy a nemzet jövője a falvakban lakozik, a Falufa pedig összekapcsolja a nemzedékeket.

Szerinte a magyar falvak hagyományainak és kulturális értékei, valamint azok megőrzése nemzeti ügy. Hozzátette, az infrastrukturális fejlesztések is fontosak a kistelepülések életében, melyben a Magyar falu program évek óta nyújt segítséget.

Mint mondta, bár a programban folyamatosan fejlődnek a közösségi terek, az utak, az iskolák és óvodák is, a falvak és a nemzet jövőjét a magyar kulturális értékek, hagyományok és gyökerek, valamint azok megóvása jelenti. Hozzátette, "fantasztikus az, amit a vidéki családok szempontjából is" az elmúlt időszakban kormány segíteni tudott.

Köszöntőjében kitért a bölcsődei hálózatfejlesztésre is, de beszélt olyan intézkedésekről is mint a Falusi CSOK vagy a Vidéki otthonfelújítási program. Kiemelte, ezek a programok mind azt segítik, hogy vidéken könnyebb legyen az élet és még több lehetőség, szolgáltatás legyen biztosított a helyieknek.

Az államtitkár az Otthon Start programról is említést tett, amely szerinte abban tud segíteni, hogy még több fiatal tudjon első lakást szerezni akár Alsódobszán vagy bármelyik környékbeli településen is.

Az átadón Bűdi Károly független polgármester egyebek mellett azt mondta, a kormány támogatásának köszönhetően nemcsak a település és annak környezete, hanem a lakossága is átalakult. Egy elöregedő településből egy fiatalabb község alakult ki, a mintegy háromszáz lakost számláló Alsódobszán ötven kisgyermek is él - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, "ahol gyerek van ott van jövő", ezt pedig az is bizonyítja, hogy a községben bölcsőde, óvoda és iskola is működik.

Az átadón jelen volt Kékedi László a Falufa tervezője is, aki a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és Kisgyőr független polgármestere.

További híreink
Kiégett egy autó Mezőkövesden
Kiégett egy autó Mezőkövesden
Az Aranyeső utcába riasztották a tűzoltókat.
Ennyit kapott Borsod a Magyar Falu Programból
Ennyit kapott Borsod a Magyar Falu Programból
A miniszter szerint a források elosztásánál politikai szempontok is érvényesültek
Frontális karambol Csobaj és Tiszatardos között
Frontális karambol Csobaj és Tiszatardos között
Egy embert kiemeltek az egyik járműből.
Tetőszerkezet lángolt Szendrőn
Tetőszerkezet lángolt Szendrőn
Két sugárral oltottak.
Bontanak, majd újjáépítenek a Zsóry fürdőben
Bontanak, majd újjáépítenek a Zsóry fürdőben
Megújul a vízivilág Mezőkövesden.
Tizenöt hektárnyi terület égett Ózdon
Tizenöt hektárnyi terület égett Ózdon
A Szőlőkalja útra riasztották a lánglovagokat.
Árokba borult egy autó Bodrogkisfaludon
Árokba borult egy autó Bodrogkisfaludon
Ketten utaztak a gépkocsiban.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.
Ítélet: 738-szor lopott fémet egy borsodi
Ítélet: 738-szor lopott fémet egy borsodi
Összesen 141 ezer kilogrammot.
Vonatbaleset: pótlóbuszok a borsodi vonalon
Vonatbaleset: pótlóbuszok a borsodi vonalon
Mezőgazdasági vontatóval ütközött a szerelvény.
Hirdetés
Hirdetés
Végre DVTK-győzelem!
Végre DVTK-győzelem!
A miskolciak jutottak tovább a Magyar Kupában.
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
A védett árra a fedezet ott van a költségvetésben.
Gazdaság
Ennyit kapott Borsod a Magyar Falu Programból
Ennyit kapott Borsod a Magyar Falu Programból
A miniszter szerint a források elosztásánál politikai szempontok is érvényesültek
Rétvári Bence: „nesze semmi, fogd meg jól”
Rétvári Bence: „nesze semmi, fogd meg jól”
Az autósok háromnegyedének nem nyújt semmilyen segítséget az üzemanyag-kompenzáció – közölték.
Több pénzt szeretnének a magyar méhészek
Több pénzt szeretnének a magyar méhészek
A bürokrácia csökkentését is akarják.
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
A jelentős túlsúly és tengelytúlterhelés rombolja az utakat.
Kiégett egy autó Mezőkövesden
Kiégett egy autó Mezőkövesden
Az Aranyeső utcába riasztották a tűzoltókat.