Hirdetés
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc álnéven írt krimit

MTI | 2024. 10. 02. | 14:52:33
A cselekmény egy kitalált városban zajlik.
Gyurcsány Ferenc álnéven írt krimit
Gyurcsány Ferenc egy korábbi, debreceni utcafórumon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kate Vargha álnéven írt krimije, amelyet a politikus egy beszélgetés keretében mutatott be szerdán egy budapesti kávézóban.

A DK elnöke felidézte, hogy nem A kereszt halála című könyv az első műve, mert még hivatalban lévő miniszterelnökként fejezte be az Útközben címmel megjelent könyv kéziratát, később, már ellenzéki politikusként pedig egy szakácskönyvet is megjelentetett. Hozzátette, utána olyan szövegeket kezdett írni, amelyeket nem osztott meg a közönséggel, majd egy krimi elolvasása keltette fel benne a gondolatot, hogy ő képes lenne-e ilyet írni?

A krimi elkészültének folyamatát ismertetve elmondta, hogy rendszeresen fut és a könyv nagy része is futás közben született. Arra a kérdésre, hogy mennyire hasonlít a valóságra a mű, azt felelte, hogy "nagyon apró mozzanatokat" vett átt a való életből, például egy-egy jelenetben megjelennek a felesége, illetve a lánya által használt szövegek.

Véletlennek nevezte, hogy a könyv 56 fejezetből áll, de azt is elmondta, hogy a 48. fejezet környékén lelepleződik az elkövető. Beszámolt róla, hogy ugyanakkor két szálat nyitva hagyott, ugyanis folytatással is készül, amelynek már megírta az első két fejezetét.

Hangsúlyozta, hogy a krimi cselekménye egy kitalált városban zajlik, amely valahol Észak-Olaszországban, Dél-Franciaországban vagy Svájcban lehetne, ha létezne. Gyurcsány Ferenc elmondta, a történetet direkt nem Magyarországra helyezte, mert nem akart politikai aspektust, történetet adni a könyvnek. Ha Magyarországon játszódna, akkor még több találgatás vette volna körbe a történetet, hogy kire is utal egyik-másik helyzet, helyszín, szereplő - fogalmazott.

Az írói álnév használatát azzal magyarázta, hogy érdemes elválasztani az alaphivatását attól, amikor "csak felnőttmesét mesélek". Felelevenítette, hogy sokáig játszott a gondolattal, hogy ne mondja el, hogy ő az író, "de aztán rájöttem, hogy (...) a Gyurcsány esetében a Gyurcsány és a hazugság szónak van egy sajátos megépített kapcsolata", ezért nem titkolhatja el szerzőségét. A Kate Vargha név választásakor adta magát, hogy az édesanyja nevét használja, de "nem magyarul és gh-val kicsikét megbolondítva" - ismertette.

A beszélgetés során Gyurcsány Ferenc azt fejtegette, hogy a könyv bizonyos értelemben tisztelgés az előtt a tény előtt, hogy nincs olyan emberi kultúra, ami ne teremtette volna meg saját istenhitét. Úgy fogalmazott, hogy "ebben az értelemben istenhívő vagyok, csak azt nem tudom, hogy mi teremtettük az Istent, vagy Isten teremtett bennünket"? Hozzátette, Isten akkor is van, ha ő a mi teremtményünk és akkor is, ha mi vagyunk Isten teremtményei.

Itt kezdődik a probléma, mert amikor a hitből kanonizált vallás lesz az már ember műve - jelentette ki a politikus. Ha a hit isteni, akkor nyilván tökéletes, de ha az egyház az emberi cselekvésnek, létezésnek a része, akkor meg nyilvánvalóan nem tökéletes, még akkor sem, "ha bizonyos állítások szerint Jézus teremtette az egyházat" - mondta. A hivatalos teológia "hajlamos ezt állítani, tudok adni az írásnak olyan magyarázatát, ami szerint ez nem így van" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, tisztázni szerette volna, hogy más a viszonya az istenhithez, más a valláshoz és más az egyházakhoz. Az egyházakkal "sokszor pörölök, a hitet pedig csodálom" - mutatott rá.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Cseh Katalin Brüsszelből kiesett, az Országgyűlésbe „beesett”
Cseh Katalin Brüsszelből kiesett, az Országgyűlésbe „beesett”
Új parlamenti képviselő teheti le az esküt.
Népszavazás: az LMP kezdeményezése kudarcba fulladt
Népszavazás: az LMP kezdeményezése kudarcba fulladt
A kiemelt beruházások ügyében gyűjtöttek aláírásokat.
KSH: „döcög” a magyar gazdaság
KSH: „döcög” a magyar gazdaság
De legalább a fogyasztás már bővült.
Hétpárti parlament alakul Romániában
Hétpárti parlament alakul Romániában
A választásokat a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt nyerte 22 százalékkal.
Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette a fiát
Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette a fiát
Hunter Bident az esküdtszék bűnösnek találta tiltott fegyverbirtoklás és hivatalos szövetségi nyomtatványon tett hamis nyilatkozat miatt.
MÁV-menetrend: jelentős változásra nem kell számítani
MÁV-menetrend: jelentős változásra nem kell számítani
A buszjáratoknál azonban több változást is bevezetnek december 15-től.
Zelenszkij mindent megtesz, hogy 2025-ben véget érjen a háború
Zelenszkij mindent megtesz, hogy 2025-ben véget érjen a háború
Ehhez azonban nyomást kell gyakorolni Oroszországra.
Ünnepelt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Ünnepelt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Kiállt a Magyarországon átutazó migránsok mellett - mondta a társelnök.
Orosz-ukrán háború: Zelenszkij már hajlik a békére
Orosz-ukrán háború: Zelenszkij már hajlik a békére
A megszállt területekről később tárgyalnának - ez is szóba jöhet.
Legális lehet az eutanázia Nagy-Britanniában
Legális lehet az eutanázia Nagy-Britanniában
Azok a felnőttek dönthetnének életük befejezéséről, akiknek – az orvosok szerint – nincs több ideje hátra hat hónapnál.
A keresztény ember adventkor önvizsgálatot tart
A keresztény ember adventkor önvizsgálatot tart
Kezdődik az elcsendesedés, az Istennel való találkozásra készülés ideje.
Cseh Katalin Brüsszelből kiesett, az Országgyűlésbe „beesett”
Cseh Katalin Brüsszelből kiesett, az Országgyűlésbe „beesett”
Új parlamenti képviselő teheti le az esküt.
Ünnepelt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Ünnepelt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Kiállt a Magyarországon átutazó migránsok mellett - mondta a társelnök.
Döntöttek: a kormány megduplázza a családi adókedvezményt
Döntöttek: a kormány megduplázza a családi adókedvezményt
Ezen túl a munkáltató albérleti díj- vagy lakáshitel törlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalóinak.
Gyurcsány Ferencnek 14 millió forintjába került az árulózás
Gyurcsány Ferencnek 14 millió forintjába került az árulózás
A politikus a szankció aránytalanságára hivatkozott.
Késnek a vonatok. Mindegyik!
Késnek a vonatok. Mindegyik!
Keresik a hiba okát.
Megfosztották Fekete-Győr Andrást a parlamenti mandátumától
Megfosztották Fekete-Győr Andrást a parlamenti mandátumától
Hivatalos személy elleni erőszakért ítélték el jogerősen.
Magyar Péter miskolci látogatásának utóélete
Magyar Péter miskolci látogatásának utóélete
A politikus azonnali válaszokat vár.
Az Orbán-kormány megszabadul az egyik kemény kritikusától
Az Orbán-kormány megszabadul az egyik kemény kritikusától
Magyarországon hanyatlik a demokrácia és a jogállamiság - hangoztatta.
Betörtek a királyhoz Windsorban
Betörtek a királyhoz Windsorban
A windsori kastély Károly király és Kamilla királyné egyik rezidenciája.
A DK-nak 2026-ban nem kell az összefogás
A DK-nak 2026-ban nem kell az összefogás
Minden körzetben saját jelöltet indít a párt.
Hirdetés
Hirdetés