Hirdetés
Három miskolci kocsmába is betört
police.hu | 2025. 08. 26. | 13:17:16
Elfogták.

Több százezer forint kárt okozott a betörő (Fotó: police.hu)
Lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves férfival szemben. Miskolc belvárosában augusztus 25-ét megelőzően három alkalommal tört be szórakozóhelyekre. A tolvaj a kocsmákból leginkább pénzt, italokat vitt el, több százezer forint kárt okozva.
A rendőrök az utolsó betörést követően a helyszín közelében elfogták a férfit, és augusztus 25-én gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.
Az elkövetőt a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, vele szemben korábbi lopások miatt is eljárást folytatnak a rendőrök.
Hirdetés
További híreink

Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
A 82 éves nő még az ékszereit is odaadta.

Gróf Dávid a DVTK játékosa
Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag.

Porrá égett egy ház Miskolcon
A bozótos is lángra kapott.

Gázpalack is robbant a miskolci tűzben
A muszkás telepről érkezett a riasztás.

Kezdődhet a miskolci fővonal fejlesztésének előkészítése
Megjelent a kormányhatározat.

Gyászol a miskolci sportvilág: elhunyt Pacher Péter Pál
Munkásságát a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség életműdíjjal ismerte el.

Negyven csecsemő ragadt a miskolci kórházban
Célvizsgálatot rendelt el a miniszter.

Bővítené naperőművét a Miskolci Egyetem
Pályázaton várják az ajánlatokat.

Focimeccs miatti fokozott ellenőrzés Miskolcon
A DVTK Stadionban augusztus 6-án csap össze a Hapoel Tel Aviv és a Katowice.

Rendkívüli ellenőrzés jön az akkumulátorgyáraknál
Országos razzia indult – minden működési területet átvizsgálnak.

Ózdon és Sátoraljaújhelyen is gyűjtenek iskolás gyerekeknek
Nehéz sorsú diákoknak juttatják el a felajánlott tanszereket.

Autó égett Miskolcon
A József Attila utcában.

Az Ozora Fesztiválról eltűnt egy férfi
Hetek óta nem találják.

Az álügyvéd milliókat csalt ki a miskolci asszonytól
A 82 éves nő még az ékszereit is odaadta.

Nyolcmilliós csalás miatt nyomoznak Mezőkövesden
Megszerezték egy cég adatait.

Gondosóra program: a minisztérium feljelentést tett
Hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt.

Négyszer vezetett eltiltás alatt egy csernelyi
Az iratok már az ügyészségen.

Két receptért 20 ezer forintot kapott az orvos
Vesztegetés miatt emeltek vádat.

Három telefonnal távozott a miskolci takarító
Nem csak a por tűnt el a kazincbarcikai hivatalból.

Nyugtatót tett a kazincbarcikai nő kávéjába
Letartóztatta a bíróság a csaló párkeresőt, aki megerőszakolta és kirabolta áldozatát.

Elkábította, megerőszakolta a kazincbarcikai nőt
Előző nap egy társkeresőn ismerkedtek meg.

Álbróker csapta be a borsodi nőt
Minden megtakarítása elúszott.

Fotel mögött rejtőzött a szendrői betörő
Tíz házból lopott értékeket.

Egy kisfiú autóját lopták el Nagycsécsen
Két rendőr a nyomára bukkant.

Életveszélyes sérülés a budapesti Grand Prix-n
A szövetség vizsgálatot indított.

Októberig kell várni az első miskolci jeges csatára
Addig idegenben játszanak a Macik.
Gazdaság

Termálvizet használnának a mezőcsáti közintézmények fűtésére
Kiírták a közbeszerzést.

Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók
A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.

Kapitány közölte: Mészáros cégét kizárták
Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.

Felsrófolják a paksi atomerőmű blokkjának teljesítményét
A Duna vízszintje lehetővé teszi.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?

Két ház égett Sajószentpéteren
A Tulipán utcában.

Kórházi fertőzések: hamarosan látjuk az adatokat
Nincs több titkolózás.



















