Klein Dávid megszakította a csúcstámadást

Klein Dávid megszakította Broad Peakre irányuló csúcstámadását, és megkezdte az ereszkedést – közölte az expedíció háttércsapata július 19-én kora este.
A tájékoztatás szerint a magyar hegymászó mintegy húsz órával azután, hogy elindult a hármas táborból, pakisztáni idő szerint 21:15-kor rádión jelezte az alaptábornak, hogy visszafordul. Arról egyelőre nincs pontos információ, hogy a döntés pillanatában milyen távolságra volt a 8051 méter magas hegycsúcstól.
Kiemelték, hogy Dávid az elmúlt napokban rendkívüli fizikai és mentális megterhelés mellett haladt felfelé. A magashegyi körülmények, a hosszú mászónapok és a felső szakasz nehéz terepviszonyai ellenére a lehető legtovább folytatta a mászást.
Jelenleg a legfontosabb, hogy biztonságban visszatérjen az alaptáborba. A hazai háttércsapat folyamatos kapcsolatban áll a Broad Peak alaptáborával, ahol Ian Overton és Shaya Christensen rádiókapcsolaton keresztül követik Dávid ereszkedését.
Az expedíció szervezői közölték: a hegymászó alaptáborba érkezése után részletes beszámolót és hivatalos tájékoztatást adnak a csúcskísérlet eseményeiről, valamint a visszafordulás körülményeiről.




















































