Hirdetés

Magyar Péter és Varga Judit veszekedésébe egyszer a rendőrségnek is be kellett avatkoznia

hvg.hu | 2024. 03. 19. | 12:09:57
Most a HVG hozta nyilvánosságra a jegyzőkönyvet.
Magyar Péter és Varga Judit veszekedésébe egyszer a rendőrségnek is be kellett avatkoznia
Varga Judit (Fotó: Facebook/Varga Judit)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2020 végén rendőri jelentés készült a nemrég politikai pályára lépő Magyar Péter és volt felesége, Varga Judit volt igazságügyminiszter heves veszekedéséről - írja a hvg.hu.

Ez a dokumentum egészen 2024. március 17-ig nem volt ismert. A HVG munkatársa, Dezső András is csak hetekkel korábban szerzett tudomást a létezéséről, maga a jelentés pedig március 11-én került a birtokába, miután egy portrécikkhez folytatott háttérbeszélgetés során először hallott Magyar állítólagos heves viselkedéséről. Egy forrás azt is tudni vélte, annyira viharos volt Magyar és Varga kapcsolata, hogy egy alkalommal a rendőrség is beavatkozott

- írja a HVG, amely szerint a jelentésben a veszekedés előzményeiről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának.

A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Ő maga, a rendőr a lakáson kívül állt, a szereplőkre nem látott rá mindig, de jól hallotta őket. Jelentése szerint a miniszter azt mondta a férjének: „engedj el”, és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon. A rendőr azt állítja, valaki kinyitotta a félszuterén szoba ablakát, a párkányra pedig ruhákat és csomagokat próbált pakolni, miközben Varga Judit férje ezt próbálja megakadályozni.

A jelentés szerint közben Magyar azt kiabálta, hogy Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen). A rendőri jelentésben foglaltak szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy „majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből”.

A jelentés nem ír tettlegességről, A HVG tudomása szerint az ügyben nem is indult eljárás. Még úgy sem, hogy a rendőr szerint Magyar „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.

Magyar Péter reagált: színjáték volt

A HVG “oknyomozó” újságírója az imént egy bűncselekmény útján a rendőrségtől kiszivárogtatott hamis állítások tömkelegét tartalmazó rendőri jelentésről írt cikket a volt feleségemmel 2020. december 29-én lezajlott családi vitánk kapcsán. Véleményem szerint ezzel maga az újságíró is bűncselekményt követett el

- írta a közösségi portálon Magyar Péter. Kifejti: tudomása volt róla, hogy készült rendőri jelentés, mivel többek között ezzel is próbáltak nyomást gyakorolni rá a válásuk során. 

A jelentés tartalmát most március 16-ig nem ismertem. Ekkor tárta azt elém az újságíró, aki egyértelműen jelezte, hogy a rendőrségtől kapta azt meg. A háttérbeszélgetésen tételesen cáfoltam a jelentésben szereplő durva és hamis állításokat, de mivel egyértelművé vált számomra, hogy az újságíró részese az ellenem indult karaktergyilkosságnak (talán nem igényel magyarázatot, hogy miért ad át egy rendőr egy ilyen belső jelentést), a beszélgetésünket letiltottam. A cikkben és a jelentésben foglaltakkal szemben a valóság az, hogy az egész történés egy megrendezett színjáték volt

- fogalmazott a politikai pályára lépő Magyar Péter.

További híreink
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
Nem tartja jó retorikának a a nemzeti összetartozás napján tett kijelentést.
Svájcban népszavazást tartanak a migrációról
Svájcban népszavazást tartanak a migrációról
Megosztja a kérdés a svájciakat.
Donald Trump nyolcvanéves
Donald Trump nyolcvanéves
Megosztó személyiség.
A DK is új elnökséget választott
A DK is új elnökséget választott
Április 12-én lemondott Dobrev Klára, a DK elnöke és a párt teljes elnöksége.
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort
A pártelnöki posztra egyedüli jelölt volt.
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
Egy magyar és egy román kamionos halála
Egy magyar és egy román kamionos halála
A baleset a D2-es autópályán történt Csehországban.
A belügyminiszter új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki
A belügyminiszter új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki
Magyar Péter egy nappal korábban mentett fel négyet.
Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk és maradunk
Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk és maradunk
Politikai röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszusa előtt.
Magyar Péter: az Orbán-kormány hazudott
Magyar Péter: az Orbán-kormány hazudott
Kimaxolni a politikai hasznot - ez volt a cél a miniszterelnök szerint.
Felállna a padlóról a Fidesz
Felállna a padlóról a Fidesz
Alapjaiban megváltoztatnák a Fidesz szervezeti felépítését.
Benyújtották a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot
Benyújtották a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot
Pártpropaganda helyett valódi közmédiát - írta Magyar Péter.
Elhunyt a nemzet művésze
Elhunyt a nemzet művésze
A szitanyomat-technika jeles képviselőjének tartották.
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
Nem tartja jó retorikának a a nemzeti összetartozás napján tett kijelentést.
Ötöslottó: nincs telitalálat
Ötöslottó: nincs telitalálat
A következő héten 585 milliót ér majd a telitalálat.
A DK is új elnökséget választott
A DK is új elnökséget választott
Április 12-én lemondott Dobrev Klára, a DK elnöke és a párt teljes elnöksége.
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort
A pártelnöki posztra egyedüli jelölt volt.
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
A belügyminiszter új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki
A belügyminiszter új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki
Magyar Péter egy nappal korábban mentett fel négyet.
Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk és maradunk
Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk és maradunk
Politikai röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszusa előtt.
Magyar Péter: az Orbán-kormány hazudott
Magyar Péter: az Orbán-kormány hazudott
Kimaxolni a politikai hasznot - ez volt a cél a miniszterelnök szerint.
Ne egye meg ezt a LIDL által forgalmazott szalámit!
Ne egye meg ezt a LIDL által forgalmazott szalámit!
Termékvisszahívást rendel el a hatóság.
Felállna a padlóról a Fidesz
Felállna a padlóról a Fidesz
Alapjaiban megváltoztatnák a Fidesz szervezeti felépítését.
Benyújtották a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot
Benyújtották a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot
Pártpropaganda helyett valódi közmédiát - írta Magyar Péter.
Elhunyt a nemzet művésze
Elhunyt a nemzet művésze
A szitanyomat-technika jeles képviselőjének tartották.
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
A szlovák államfő Magyar Pétert bírálta
Nem tartja jó retorikának a a nemzeti összetartozás napján tett kijelentést.
Gazdaság
Az egygyerekes családok átlag alatti életszínvonalon élnek
Az egygyerekes családok átlag alatti életszínvonalon élnek
A gyermek nélküliek reáljövedelme csak 50 százalékkal nőtt 2010 óta.
Magyar: akár 7 százalék is lehet költségvetési hiány
Magyar: akár 7 százalék is lehet költségvetési hiány
A pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a helyzetet - mondta.
Hirdetés
Amerika legnépszerűbb csapata 53 év után bajnok
Amerika legnépszerűbb csapata 53 év után bajnok
Manhattanben vasárnap reggelig tartott az ünneplés.
Hirdetés