Megöléssel fenyegette a nagyanyját Miskolcon

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt, aki fizikailag bántalmazta, megöléssel fenyegette nagyanyját – közölték szeptember 22-én.
A vádirat szerint a vádlott 2025 augusztusában, este megjelent nagyanyja miskolci lakásán, aki beengedte. Miután tapasztalta, hogy unokája ittas állapotban van, felszólította, hogy távozzon. A vádlott erre nem volt hajlandó, a konyhába leült, és kiabálva, trágár módon szidalmazta a nagyanyját. A vádlott a sértettet csuklójánál megragadta, erősen megszorította és csavargatta a kezét, miközben megöléssel fenyegette. A sértett többször kérlelte, hogy engedje el, de ez nem hatott a vádlottra. Időközben a lakásba érkező nagynénje kiabált rá, követelve, hagyja abba.
A vádlott elengedte a sértett csuklóját, de nekilökte a szoba ablakának.
A vádlott felvett egy nehéz konyhai fa széket, azzal nagyszülőjét és nagynénjét meg akarta dobni, azonban a nagynénje ki tudta venni a kezéből, majd lenyomta a földre, később kiterelte a lakásból. A vádlott visszajött a lakáshoz, a bejárati ajtót ütötte, rúgta, és azt kiabálta, hogy mindannyian meg fognak halni. A sértett végül értesítette a rendőrséget. Az asszony a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével.



















































