Hirdetés
Megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia új elnökét
Pósfai Mihály megbízatása 3 évre szól.

Pósfai Mihály (Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás)
Pósfai Mihály geológust, akadémikust, egyetemi tanárt választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 200. közgyűlésén május 5-én.
A zárt ülésen megválasztották a testület főtitkárát és főtitkárhelyettesét, az akadémia alelnökeit és elnökségi tagjait is. A főtitkár Kecskeméti Gábor irodalomtörténész, a főtitkárhelyettes Kovács Ilona pszichológus lett.
Az elnöki posztért Pósfai Mihály mellett Borhy László régész, Miklósi Ádám biológus és Perczel András kémikus indult.
Az új elnök megbízatása 3 évre szól.
Hirdetés
További híreink

Magyar felmentette a Nemzeti Információs Központ főigazgatóját is
A közösségi oldalán jelentette be.

Magyar Péter a felemelő érzéséről írt
A magyarok szinte egy emberként állnak ki a Tisztítótűz művelet mellett - írta.

Havasi Bertalan: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.

Meghalt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő
Munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el.

Ákos betegség miatt lemondta fellépéseit
Rosszindulatú daganatot találtak a szervezetében.

Kinevezték az országos kórház-főigazgatót
A norvég egészségügy tanácsadója volt korábban.

Elrendelték az idei tartósan vízhiányos időszakot
Az ország teljes területére.

Kórházi fertőzések: indul az átlátható mérés
Érthetően, összehasonlítható módon fogják tájékoztatni a lakosságot.

Elküldték a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
Máris megvan az átmeneti utódja.

Az egészségügyiek munkaszüneti napja következik
Zárva tartanak a rendelők, de azért lesz ügyelet.

Magyar Péter: új alapokra helyezzük Magyarország vízpolitikáját
A víz stratégiai kincs - mondta.

A Fidesznél kapott munkát a kirúgott TEK-vezér
Közben Hajdu Jánost az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki.

Hőség: minden rekord megdőlt
Az eddigi abszolút csúcsérték 41,9 fok volt.
Gazdaság

Havasi Bertalan: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.

Nettó 145 milliót költenek a sárospataki gimnáziumra
Kiválasztották a kivitelezőt.

Magyar Péter: új alapokra helyezzük Magyarország vízpolitikáját
A víz stratégiai kincs - mondta.

Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Több fejlesztést is megvalósít az önkormányzat.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?

NB II.: sorsoltak a Diósgyőrnek és a Kazincbarcikának
A miskolciak idegenben, a barcikaiak otthon kezdenek.