Montenegrót is elfújta a magyar vihar

Harmadik mérkőzésén harmadik győzelmét is megszerezte a magyar junior női kézilabda válogatott, méghozzá remek játékkal, 27–17 arányban múlták felül Montenegró együttesét július 7-én a Főnix Csarnokban.
A mieink a csütörtöki portugálok elleni magabiztos győzelemből meríthettek erőt, míg ellenfeleinknek a pénteki, Norvégiával szembeni vereségükből kellett újraépíteni a hitüket. A közönség az első pillanattól hajtotta Háfráékat, akik a meccs kezdeti szakaszában sokkal akaratosabban játszottak a balkániaknál, igaz, a gyorsan megszerzett többgólos előny a 13. percre majdnem elolvadt (3–0 után 5–4). Inkább peche volt ekkor a csapatnak, főképp éppen Háfra Noéminek. A válogatott (és a Ferencváros) kiválósága rögtön az elején annyira belendült a gólgyártásba, hogy aztán azt is elvállalta, amit talán nem feltétlenül kellett volna, majd két kimaradt lehetőség lefogta a kezét. Akkor aztán inkább lövőhelyzetben is passzolt, pedig ha kimarad sem kap szemrehányást, mert – miként a társai – védekezésben kutyakeményen odatette magát.
Ezzel a harcos bekkeléssel a montenegróiak nem igazán tudtak mit kezdeni, de Tóvizi Petrával és Klujbert Katrinnal sem, akik szépen megszórták a vörösöket.
Fordulás 13–7-el, a csapat egy rövid periódust leszámítva koncentráltan, magabiztosan, eredményesen teljesített.
A második félidő sem tért el igazán az elsőtől, Lakatos Rita irányítását öröm volt nézni, Kácsor Gréta átlövéseit, lelkesültségét nagy tapssal díjazta a két és fél ezres publikum, amely jókora előny birtokában is űzte-hajtotta a lányokat. Nagyon szereti ezt a csapatot a közönség! A norvégokkal vívandó csoportderbi még hátravan, de már új szektorokat kellett megnyitni az érdeklődésre tekintettel.
A mérkőzésre visszatérve, az utolsó 4 perchez tízgólos vezetéssel érkeztek a lányok. A debreceni beállós, Tóvizi erőteljességével továbbra sem tudtak mit kezdeni a montenegróiak, ha kellett, a Loki reménysége a földre birkózva, egészen kifacsart testhelyzetből is gólt szerzett.
A dunaújvárosi Klujber ezúttal is vért ivott, ha a párducmozgású jobbátlövő felugrott, szegény montenegróiak már vehették is az irányt a felező felé, míg védekezésnél nem járt jól, akibe belemélyesztette a fogait.
Július 8-án 18 órától Norvégia következik, abból a mérkőzésből már kitetszik majd, hogyan sikerült a formaidőzítés. Egyre többen szeretnék látni ezeket az ifjú, 18–20 éves, tehetséges és harcos hölgyeket. Ezért induljanak el idejében, s ha lehet, váltsák meg a jegyüket interneten: sokan leszünk, de minden tenyér szükséges a kezdő sípszótól a befejezésig.
RaL
Eredmény:
A csoport, 3. forduló:
Magyarország-Portugália 27-17 (13-7)











































