Hirdetés

Nagycsécsi tragédia: halálra verte élettársát

borsodihir.hu | 2026. 01. 20. | 14:24:58
Másodfokon Debrecen születik majd ítélet.
Nagycsécsi tragédia: halálra verte élettársát
A nő a bántalmazás következtében elhunyt (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a 15 év fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki halálra verte élettársát. Az eset a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nagycsécsen történt. 

Az ítélet szerint a vádlott és a sértett élettársi kapcsolata 2023 őszén megromlott, mivel a vádlott azt feltételezte, hogy a nő megcsalja egyik munkatársával. A férfi ezt gyakran szóvá tette élettársának, ennek során többször bántalmazta, majd 2023 novemberében úgy megverte, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. A nő feljelentése miatt büntetőeljárás indult.

December elején a nyomozó hatóság idézést kézbesített a férfinak a gyanúsítotti kihallgatására, ami miatt rendkívül indulatossá vált, mivel úgy tudta, hogy az élettársa a feljelentését visszavonta. Az elkövető a nőn számon kérte a rendőrségi eljárást, majd az ágyon ülő sértettet mintegy fél órán keresztül brutálisan bántalmazta, majd a már mozdulatlan nő mellé befeküdt az ágyba. A férfi éjjel észlelte, hogy az élettársa nem lélegzik, és pulzusa sincs, ennek ellenére visszafeküdt aludni.

A bántalmazás következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét az időben érkező, szakszerű orvosi segítség sem biztos, hogy megmenthette volna.

A vádlottat a Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, míg az elkövető és védője elsősorban a minősítés megváltoztatása és felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint a büntetett előéletű vádlott erőszakos magatartása fokozott veszélyt jelent a társadalomra, ezért a büntetési célok kizárólag hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásával érhetők el. Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Halálra verte az élettársát Nagycsécsen
Különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés miatt felelhet a férfi.
További híreink
M3: felborult egy kamion Polgárnál
M3: felborult egy kamion Polgárnál
A pihenőben történt baleset.
 Tiszaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros
Tiszaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros
A koleszterinszint-méréstől a prosztataszűrésig – időpontfoglalás és előzetes regisztráció nélkül.
Kétszer tört be az ózdi húsboltba
Kétszer tört be az ózdi húsboltba
A farkaslyuki fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az árokban landolt egy gépkocsi Szerencsen
Az árokban landolt egy gépkocsi Szerencsen
A tűzoltókat is riasztották.
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Az ügyészség szigorúbb büntetést szeretne.
Visszatért Lenin feje Tiszaújvárosba
Visszatért Lenin feje Tiszaújvárosba
Legalábbis a majális idejére.
Hulladék kapott lángra Bogácson
Hulladék kapott lángra Bogácson
A szél nehezíti az oltást.
Nyolcmilliót utaltak a múcsonyi nő számlájáról
Nyolcmilliót utaltak a múcsonyi nő számlájáról
Ügyintézőnek adta magát a csaló.
A tiszaújvárosi fiatalok 13 millióval távoztak
A tiszaújvárosi fiatalok 13 millióval távoztak
A pénz egy részét elégették. Elítélték őket.
Kifosztás a kazincbarcikai lépcsőházban
Kifosztás a kazincbarcikai lépcsőházban
Az áldozat egy 81 éves asszony.
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Saját céljaira csaknem hatszáz tranzakciót – vásárlás, készpénzfelvétel – végzett.
Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Miskolcon rabolt, mielőtt börtönbe vonult
Pénzt, telefont zsákmányolt.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Négy és fél évet kapott a miskolci rabló
Négy és fél évet kapott a miskolci rabló
Egy éjszaka háromszor csapott le.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Kétszer tört be az ózdi húsboltba
Kétszer tört be az ózdi húsboltba
A farkaslyuki fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki.
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Gyermekpornográfia: ítélet született Miskolcon
Az ügyészség szigorúbb büntetést szeretne.
Parfümtolvajt keresnek Miskolcon
Parfümtolvajt keresnek Miskolcon
Lopás miatt indult eljárás.
Nyolcmilliót utaltak a múcsonyi nő számlájáról
Nyolcmilliót utaltak a múcsonyi nő számlájáról
Ügyintézőnek adta magát a csaló.
A tiszaújvárosi fiatalok 13 millióval távoztak
A tiszaújvárosi fiatalok 13 millióval távoztak
A pénz egy részét elégették. Elítélték őket.
Kifosztás a kazincbarcikai lépcsőházban
Kifosztás a kazincbarcikai lépcsőházban
Az áldozat egy 81 éves asszony.
Hirdetés
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Lánya adataival csalt egy miskolci nő
Saját céljaira csaknem hatszáz tranzakciót – vásárlás, készpénzfelvétel – végzett.
Szóvivő lesz Koncz Zsófia
Szóvivő lesz Koncz Zsófia
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Hirdetés
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Hirdetés