Hirdetés
Hirdetés

Részeg apa hőzöngött fia iskolájában

Borsodihír | 2025. 12. 16. | 07:51:38
Fiát ért sérelem miatt volt agresszív egy szülő a pedagógusokkal szemben.
Részeg apa hőzöngött fia iskolájában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy borsodi település iskolájában, ittas állapotban, korábbi sérelme miatt agresszívan lépett fel két pedagógussal szemben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023 szeptemberében az általános iskola udvarán ittas állapotban, előzetes szóváltást követően, több alkalommal meglökte az egyik tanárt. A vita azon pattant ki, hogy a vádlott fiát, aki a pedagógus osztályába járt, korábban állítólag bántalmazták a társai. A lökdösődés következtében a sértettnek sérülései nem keletkeztek.

A terhelt rövid idővel ezután – szintén előzetes szóváltást követően – az igazgatóhoz is odament, és szitkozódva felelősségre vonta a fenti okok miatt, majd kezével több alkalommal meglökte a vállát. A sértettnek sérülései nem keletkeztek.

A járásbíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt két év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős.

További híreink
Eltűnt egy tiszaújvárosi lány
Eltűnt egy tiszaújvárosi lány
Segítséget kér a rendőrség.
Kisteherautó hajtott árokba Mezőkövesdnél
Kisteherautó hajtott árokba Mezőkövesdnél
A 2511-es úton történt a baleset.
Padláson bujkált a kesznyéteni tolvaj
Padláson bujkált a kesznyéteni tolvaj
Mindent vitt, amit értékesnek gondolt.
Nagyszabású vízpótlás indult Borsodban
Nagyszabású vízpótlás indult Borsodban
A következő másfél hónapban összesen közel 15 millió köbméter vizet emelnek át.
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Az épület teljesen leégett.
Parkoló autóknak ütközött Szerencsen
Parkoló autóknak ütközött Szerencsen
A Rákóczi úton történt a baleset.
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Az iratokat átadták az ügyészségnek.
Autók ütköztek Igrici közelében
Autók ütköztek Igrici közelében
Hárman utaztak a járművekben.
Kazincbarcikai rendőrök mentettek életet
Kazincbarcikai rendőrök mentettek életet
Egy társasház alagsorában csaptak fel a lángok.
Padláson bujkált a kesznyéteni tolvaj
Padláson bujkált a kesznyéteni tolvaj
Mindent vitt, amit értékesnek gondolt.
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Az épület teljesen leégett.
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
A Miskolci Törvényszék már elítélte első fokon – kevesli a kiszabott éveket az ügyészség.
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Az iratokat átadták az ügyészségnek.
Fegyházat kérnek a miskolci autós ámokfutóra
Fegyházat kérnek a miskolci autós ámokfutóra
Aznap három autót lopott; menekült, majd csaknem elsodorta a rendőröket. +Videó
Házvita Olaszliszkán, lövöldözéssel
Házvita Olaszliszkán, lövöldözéssel
Filme illő epizódok... Ítélet született a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságon.
Droghálózatot számoltak fel Kazincbarcikán
Droghálózatot számoltak fel Kazincbarcikán
Autószervizben árulták a tiltott szereket.
Fiatalkorú késelt Serényfalván
Fiatalkorú késelt Serényfalván
A falu felbolydult – rendkívüli lakossági fórumot tartottak.
Eltűnt egy tiszapalkonyai tinédzser
Eltűnt egy tiszapalkonyai tinédzser
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Pénzbírságot kapott az MVM Émász
Pénzbírságot kapott az MVM Émász
Szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt.
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Egyszerre jelent egyszerűsítést és fegyelmezett bérszámfejtési, könyvelési kontrollt igénylő váltást.
Kakaós édességet hív vissza a hatóság
Kakaós édességet hív vissza a hatóság
Határérték feletti gluténtartalom.
Hirdetés
Hirdetés
Kegyelmi ügy: Varga Judit nem támogatta
Kegyelmi ügy: Varga Judit nem támogatta
A korábbiakhoz képest új információ nem derült ki a dokumentumokból.
Hirdetés
Hirdetés