Hirdetés
Rovarirtó végezhetett a török-német családdal
Az egyik gyerek 6, a másik 3 éves volt.

A Harbour Suites Old City Hotelben törtnt a tragédia (Fotó: Google Maps)
Feltehetően rovarirtáshoz használt foszfin okozta a halálát annak a török-német családnak, amely Isztambulban halt meg – írja a 24.hu török sajtóforrásokra, a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva.
A T24 török híroldal és a HALK TV televíziós csatorna úgy tudja, hogy a boncolás során a négy holttest – a szülők és a két gyerek – vérében és gyomrában nem találtak ételmaradványokat, ellenben nagy mennyiségű foszfinra bukkantak.
Az ügyben először ételmérgezés gyanúja miatt indítottak vizsgálatot, ám nem sokkal később olyan jelekre bukkantak, amelyek szerint az ágyi poloskák ellen használatos szer okozhatta a tragédiát. Az egyik gyerek 6, a másik 3 éves volt.
A nyomozás során eddig 11 embert vettek őrizetbe - írja a 24.hu.
További híreink

Nepáli katasztrófa: három eltűnt magyart keresnek
A Külügyminisztérium folyamatosan egyeztet.

Elhunyt a király. Éljen az új király!
Harald volt Norvégia első királya a 14. század óta, aki az országban született.

Elhunyt a háborús bűnös boszniai szerb parancsnok
A hágai börtönkórházban vesztette életét.

Villámárvíz Nepálban: két magyar biztosan eltűnt
A mentési munkálatok jelenleg is nagy erőkkel folynak.

A világ legidősebb embere születésnapos
Három évvel a Titanic katasztrófája előtt született.

Horvátországi tűz: 58 magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.

Horvátországi tűz: két magyar van kórházban
A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központhoz 13 közvetlen megkeresés érkezett.

Már elindultak Afrikába a gólyák
Túl nagy a szárazság.

A MOL pozsonyi finomítójában tűz volt
Egy tartály gyulladt ki.

Robbantásos merénylet Moszkvában
Többen meghaltak; sok a sérült.

Egy fiatal iszlamista hajtott bele a Pride-menetbe
Egy nő meghalt, többen megsérültek.

Nagyváradon betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
A polgármestert Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin társaságában ábrázolták.

Gondosóra: nyomoz a rendőrség
Személyes adatokat is gyűjthetett a Fidesz-KDNP.

Sajókazai dílereket fogtak
Kezdeményezték a letartózatásukat.

Több ezer e-cigije volt – Miskolcon letartóztatták
A költségvetésnek különösen nagy vagyoni hátrányt okozott.

Közel 8 milliót zsákmányolt a szirmabesenyői férfi
Öt helyre tört be.

Teljesítményfokozó tabletták is voltak a hejőszalontai dílernél
Őrizetbe vették.

Erőszakkal rabolt a miskolci útonálló
Őrizetbe vették.

Rutinműtét után, Miskolcon halt meg a 18 éves lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.

Okostévékkel, láncfűrészekkel távozott a múcsonyi
Hamar elfogták.

Fegyvert és e-cigarettákat foglaltak le Kazincbarcikán
Szakértő bevonásával folyik az eljárás.

A konyhai dolgozók gyerekektől lopták el az ételt
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.

Hamis SMS-re figyelmeztet a borsodi adóhatóság
Legyen óvatos!

Miért fontos az adminisztratív folyamatok rendszeres felülvizsgálata?
Az adózási és munkaügyi szabályozások folyamatosan változnak.

Ifjabb Szuhai Gyula hibátlanul teljesített
Remekelt a sajószentpéteri versenyző. A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében.
Gazdaság

Ezeket a Borsod megyeieket kizárták
Időn ők kimaradnak.

Támogatást kap több száz vállalkozás
A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be.

Az állami erdészeteknél befagyasztják a tűzifa árát
A lakossági vevők számára.

A kormány emeli a szociális dolgozók bérét
Két lépcsőben.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?

36 fokot is tartogat a szeptember
A jövő hét elején még kánikula várható.

Orvosolni kell az állami fogászati ellátás gondjait
Fogászati munkacsoportot alakít a kormány.





















