Hirdetés

Távozott Diósgyőrből a fiatal tehetség

| 2026. 08. 19. | 12:07:28
Karrierem szempontjából meghatározó döntést hoztam meg - érvelt.
Távozott Diósgyőrből a fiatal tehetség
Szakos Bence Cipruson folytatja a pályafutását (Fotó: dvtk.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az NB II-ben szereplő DVTK saját nevelésű, korosztályos válogatott labdarúgója, Szakos Bence a ciprusi Arisz Limassolban folytatja a pályafutását – jelentette be a diósgyőri klub augusztus 19-én, szerdán.

„Rendkívül nehéz, de a karrierem szempontjából meghatározó döntést hoztam meg: pályafutásomat Cipruson folytatom. Úgy érzem, eljött az idő, hogy légiósként is kipróbáljam magam” 

– fogalmazott búcsújában Szakos, aki a DVTK-nál töltött éveiért a klubnak, edzőinek, csapattársainak és szurkolóinak is köszönetet mondott.

A 2007-es születésű Szakos Bence hatéves kora óta volt a DVTK futballistája, a klub utánpótláscsapatait végigjárva 2024 nyarán az NB III-as együttesben mutatkozott be a felnőttek között. Fél évvel később már az élvonalban is pályára lépett, azóta pedig összesen 33 NB I-es és két Magyar Kupa-mérkőzésen viselte a Diósgyőr mezét. Ezzel párhuzamosan a korosztályos válogatottakban is rendszeresen szerepelt - idézi feél a Nemzeti Sport.

Az NB II. állása
1SOROKSÁR SC431082610
2GYIRMÓT FC GYŐR431084410
3KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC42207438
4SZENTLŐRINC32104227
5KECSKEMÉTI TE42115507
6VIDEOTON FC FEHÉRVÁR42027526
7TISZAKÉCSKEI LC41306516
8FC AJKA31205325
9DVTK311147-34
10KARCAGI SC40406604
11MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC310212-13
12AQVITAL FC CSÁKVÁR410368-23
13FC NAGYKANIZSA410346-23
14SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA301213-21
15BVSC-ZUGLÓ301202-21
16HR-RENT KOZÁRMISLENY4004210-80
További híreink
Kosárlabda-vb: a magyarok már a negyeddöntőben
Kosárlabda-vb: a magyarok már a negyeddöntőben
Japánt győzte le a válogatott.
Feczkó Tamás lett a DVTK új vezetőedzője
Feczkó Tamás lett a DVTK új vezetőedzője
A nyíregyházi születésű szakember nem kért türelmet a szurkolóktól.
Fehérváron is kikapott a DVTK
Fehérváron is kikapott a DVTK
A miskolciak immár öt meccs óta nyeretlenek.
A Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatóját felmentették
A Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatóját felmentették
Bíró Péter 2023. január 1-től irányította a szervezetet.
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A labdarúgásra ment el a legtöbb pénz.
Lemondott a DVTK elnöke, Sántha Gergely
Lemondott a DVTK elnöke, Sántha Gergely
Az elnökség három új miskolci taggal bővült.
Bombaerős mezőnyben bizonyított a tiszaújvárosi
Bombaerős mezőnyben bizonyított a tiszaújvárosi
Lehmann Csongor 45 ezer dollárt nyert.
Tűzoltás? Védőt igazolt a Diósgyőr
Tűzoltás? Védőt igazolt a Diósgyőr
A két klub és a játékos az átigazolási időszak vége előtt aláírt minden papírt
Elhunyt a Sátoraljaújhelyről indult Rusznyák József
Elhunyt a Sátoraljaújhelyről indult Rusznyák József
Két olimpián is képviselte Magyarországot.
Két DVTK-s a magyarok világbajnoki keretében
Két DVTK-s a magyarok világbajnoki keretében
Franciaország, Nigéria és Dél-Korea a csoportellenfelek.
Feczkó Tamás lett a DVTK új vezetőedzője
Feczkó Tamás lett a DVTK új vezetőedzője
A nyíregyházi születésű szakember nem kért türelmet a szurkolóktól.
Fehérváron is kikapott a DVTK
Fehérváron is kikapott a DVTK
A miskolciak immár öt meccs óta nyeretlenek.
Tűzoltás? Védőt igazolt a Diósgyőr
Tűzoltás? Védőt igazolt a Diósgyőr
A két klub és a játékos az átigazolási időszak vége előtt aláírt minden papírt
Edzőt vált a Diósgyőr
Edzőt vált a Diósgyőr
A miskolciak keresik Takács Péter utódját.
Tovább robog a Mezőkövesd
Tovább robog a Mezőkövesd
Gólfesztivál hazai pályán.
Nem találja a kiutat a Diósgyőr
Nem találja a kiutat a Diósgyőr
Újabb vereség, ráadásul hazai pályán.
A Ferencváros kiütötte Mohamed Salah új csapatát
A Ferencváros kiütötte Mohamed Salah új csapatát
Ismét lesz magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
A DVTK és a Mezőkövesd volt játékosa a finn élvonalban
A DVTK és a Mezőkövesd volt játékosa a finn élvonalban
A futballista szerződése az idény hátralévő részére szól.
Borsodiak kapták: Videoton, MTK, Paks
Borsodiak kapták: Videoton, MTK, Paks
Sorsoltak a magyar kupában. A Diósgyőr Miskolcon játszhat.
Takács Péter: „Szégyent hoztunk a mezre, a városra”
Takács Péter: „Szégyent hoztunk a mezre, a városra”
A miskolciak szakvezetője így értékelt.
Hirdetés
Hirdetés
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Gazdaság
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.