
Új játszótér épül Bánhorvátiban

Közel 11 millió forintból épül új játszótér Bánhorvátiban, a Rákóczi utca 2. szám alatt, a TOP Plusz program keretében megvalósuló vendégfogadóhoz kapcsolódóan. A közbeszerzési eljárás eredményét az október 13-án megjelent Közbeszerzési Értesítőben tették közzé.
A kivitelezést a miskolci székhelyű Smaragd-M Kertészeti és Kereskedelmi Kft. nyerte el, amely nettó 10,8 millió forintos ajánlatot tett.
A munkáért összesen hét cég versengett. A beruházás során négy játszótéri eszközt telepítenek, emellett 15 kültéri padot és négy hulladékgyűjtőt helyeznek el. A környezet rendezése is része a fejlesztésnek: 37 növényt ültetnek, valamint gyepesítést végeznek.
A kivitelezés tereprendezéssel kezdődik, ezt követi a játszótéri eszközök helyének kitűzése és az alapozás. Az eszközök körül kavicságyas esésteret alakítanak ki, amelyet gumielemekkel szegélyeznek a biztonságos használat érdekében.
A beruházás nem építésiengedély-köteles, a munkálatok elvégzésére 120 nap áll rendelkezésre.
A közbeszerzési dokumentumok szerint a nyertes ajánlattevőt június 18-án választották ki, a kivitelezési szerződést pedig szeptember 18-án kötötték meg. A miskolci vállalkozás alvállalkozó bevonása nélkül végzi el a munkát.












































