Hirdetés

Ursula von der Leyen Európa felfegyverzéséről beszélt

MTI | 2025. 03. 03. | 08:32:52
A londoni csúcstalálkozón kiderült, Nagy-Britannia kész békefenntartó alakulatokat vezényelni Ukrajnába.
Ursula von der Leyen Európa felfegyverzéséről beszélt
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Bizottság elnöke szerint sürgős feladat Európa újbóli felfegyverzése. Ursula von der Leyen, aki a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében összehívott március 2-i londoni csúcstalálkozón vett részt, a rendezvény után adott sajtónyilatkozatában kijelentette: ezt a javaslatot ő terjesztette be a londoni értekezleten, és az Európai Unió március 6-i csúcstalálkozóján bemutatja az erről összeállított átfogó terveket.

A bizottsági elnök úgy fogalmazott: az európai védelmi kiadások "ugrásszerű, tetemes" növelésére van szükség.

Ursula von der Leyen szerint közös, európai szintű álláspontra kell jutni például olyan területeken, mint az élenjáró technológiájú légvédelmi pajzs kialakítása, és ehhez egyértelmű, nagyszabású uniós terveket kell készíteni. Hozzátette: az EU-tagállamoknak mindehhez szélesebb költségvetési mozgástérre lesz szükségük. Az Európai Bizottság vezetője szerint az uniós országok mindegyike megértette, hogy az alulfinanszírozottság hosszú időszaka után most mindennél fontosabb feladat az európai védelmi kiadások emelése, mégpedig hosszú időre, mert az Európai Unió biztonságáról van szó. "Abban a geostratégiai környezetben, amelyben élünk, mindig a legrosszabb eshetőségekre kell felkészülnünk" – fogalmazott Ursula von der Leyen.

Kijelentette: azt az üzenetet kívánja továbbítani az Egyesült Államoknak, hogy Európa vele együtt készen áll a demokrácia védelmére, és annak a jogállamisági alapelvnek a megvédésére is, amely szerint nem lehet szomszédos országokat katonailag lerohanni és nem lehet erővel átrajzolni a határokat.

A vasárnapi londoni csúcstalálkozó után Mark Rutte, a NATO főtitkára azt emelte ki sajtónyilatkozatában, hogy az európai országok készek hozzájárulni az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákhoz, amint megszületik a békemegállapodás. "Még nincs ilyen megállapodás, de fel kell készülnünk arra a pillanatra", amikor az egyezség megszületik – fogalmazott Rutte. Az atlanti szövetség főtitkára elmondta: a londoni rendezvényen több jelenlévő ország részéről konkrét bejelentések hangzottak el védelmi kiadásaik növeléséről. Hozzátette: erről nem akar részletekbe bocsátkozni, mert majd az érintett országok bejelentik e terveiket. Mark Rutte szerint ugyanakkor az ukrajnai békemegállapodás tartósságához szükség lesz európai békefenntartókra is.

Keir Starmer brit miniszterelnök már a vasárnapi londoni csúcstalálkozó előtt közölte, hogy Nagy-Britannia kész békefenntartó alakulatokat vezényelni Ukrajnába, ha erre szükség lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Csaknem negyvenen kerültek kórházba egy iskolából
Csaknem negyvenen kerültek kórházba egy iskolából
Az intézményhez 14 mentőautó vonult, valamint mentőhelikoptert is riasztottak.
Lesz elég hal az ünnepi asztalra
Lesz elég hal az ünnepi asztalra
Azt ígérik, a tavalyi áron.
Emeli a kormány a gyedet
Emeli a kormány a gyedet
Az szja-mentességi kör a kétgyermekes anyákkal bővül.
Utasokra támadtak a londoni repülőtéren
Utasokra támadtak a londoni repülőtéren
Több embert kórházba vittek.
Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg
Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg
Svédországban mondott beszédet a Nobel-díjas író.
Dobrev Klára: soha többé egypárti kétharmadot
Dobrev Klára: soha többé egypárti kétharmadot
Országos kampányt indít a Demokratikus Koalíció.
A lucfenyő 5, a nordmann 10 ezer forint méterenként
A lucfenyő 5, a nordmann 10 ezer forint méterenként
A vásárlók harmada az utolsó hétre hagyja a fa megvételét.
Ötöslottó: 21-en több milliót nyertek
Ötöslottó: 21-en több milliót nyertek
Most már 2,1 milliárd a főnyeremény.
Lezárult a vizsgálat: megsérült a csernobili szarkofág
Lezárult a vizsgálat: megsérült a csernobili szarkofág
Emiatt nem tudja ellátni elsődleges biztonsági feladatát.
Kórházi fertőzések: aggasztó számokat közöltek
Kórházi fertőzések: aggasztó számokat közöltek
Van némi javulás, de a valódi áttörésre még várni kell.
Utasokra támadtak a londoni repülőtéren
Utasokra támadtak a londoni repülőtéren
Több embert kórházba vittek.
Lezárult a vizsgálat: megsérült a csernobili szarkofág
Lezárult a vizsgálat: megsérült a csernobili szarkofág
Emiatt nem tudja ellátni elsődleges biztonsági feladatát.
A Netflix nyerte a licitversenyt: övé az HBO
A Netflix nyerte a licitversenyt: övé az HBO
Sok pénzt fizetnek a teljes csomagért.
Az Európai Bizottság 120 millió euróra büntette az X-et
Az Európai Bizottság 120 millió euróra büntette az X-et
A platform több ponton is megszegte a szabályokat.
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
Négy ország bojkottálja az Eurovíziót
A német kulturális szerint már felvetés is botrányos.
Lövöldözés egy kaliforniai születésnapon
Lövöldözés egy kaliforniai születésnapon
Legkevesebb 4 halálos áldozata van az ámokfutásnak.
Putyin és Orbán egy asztalhoz ült
Putyin és Orbán egy asztalhoz ült
Magyarország kész hozzájárulni a béketárgyalások sikeréhez - mondta a miniszterelnök.
Rovarirtó végezhetett a török-német családdal
Rovarirtó végezhetett a török-német családdal
Az egyik gyerek 6, a másik 3 éves volt.
Jogerősen elítélték a volt francia államfőt
Jogerősen elítélték a volt francia államfőt
Nicolas Sarkozy közel 43 millió eurót költött el a kampányra.
Ursula von der Leyen: a béketerven még dolgozni kell
Ursula von der Leyen: a béketerven még dolgozni kell
Aggódunk az ukrán fegyveres erőkre vonatkozó javasolt korlátozások miatt - írják nyilatkozatukban.