Hirdetés

Jégesővel, zivatarokkal zárulhat a hét

mti | 2025. 07. 05. | 15:02:13
Nagyon erős UV-B-sugárzás várható az egész országban.
Jégesővel, zivatarokkal zárulhat a hét
Jégesőre is lehet számítani (Fotó: Pikist)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Változás következik be az időjárásban: július 6-án, vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugárzás - derül ki a HungarMet Zrt. veszélyjelzéséből.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint vasárnapra virradóra a nyugati, északnyugati területeken már előfordulhat néhány zivatar, majd vasárnap napközben nagyobb területen nő a zivatarhajlam.

Kiemelten a Dunántúlon, nagyobb bizonytalanság mellett az Északi-középhegység térségében, valamint az Alföldön is előfordulhatnak zivatarok, akár hevesebb zivatarok is. A zivatarokat viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, intenzív csapadékhullás - a Dunántúlon helyenként akár felhőszakadás is -, illetve jégeső kísérheti.

Vasárnap este átmenetileg lecsengenek a zivatarok, de késő estétől egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől ismét növekszik a zivatarhajlam.

Eközben vasárnap az Alföldön, valamint a Dunántúl keleti felén 25 Celsius-fok felett, míg a déli, délkeleti területeken 27 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat ezért vasárnapra Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével az egész országra elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt, Győr-Moson-Sopron vármegyére emellett felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, mert a napi középhőmérséklet várhatóan 27 fok felett alakul. Baranya, Somogy, Fejér, Pest, Heves és Hajdú-Bihar vármegyékben pedig 25 fok felett alakulhat a középhőmérséklet, ezekre a vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra.

A meteorológiai szolgálat azt is jelezte:

vasárnap nagyon erős UV-B-sugárzás várható az egész országban, az UV-index várhatóan megközelíti, egyes régiókban meg is haladhatja a 8-as értéket, aminél már fokozottan védekezni kell a napsugárzás által okozott leégés ellen.

A HungaroMet azt javasolja, amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, viseljenek vállat takaró pólót, szalmakalapot, használjanak fényvédő krémet. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - figyelmeztettek.

További híreink
Új napi melegrekord született
Új napi melegrekord született
Június 27-én, még sose mértek ilyen magas hőmérsékletet.
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
A Velencei-tó vízszintje történelmi mélyponton
A Velencei-tó vízszintje történelmi mélyponton
A szakértő szerint összetett helyzettel állunk szemben.
Fokozódik a hőség Magyarországon
Fokozódik a hőség Magyarországon
Az országos tisztifőorvos lépett.
A kánikula marad...
A kánikula marad...
38 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
Tanács: a napozást kerülni kell
Tanács: a napozást kerülni kell
Nagyon erős UV-B sugárzásra figyelmeztet hétfőre a HungaroMet
Kánikula: fokozottan figyeljünk egymásra!
Kánikula: fokozottan figyeljünk egymásra!
A kertet hajnalban vagy késő este locsoljuk.
Elrendelték a másodfokú hőségriadót
Elrendelték a másodfokú hőségriadót
Ha lehet, 11 és 16 óra között ne tartózkodjunk a tűző napon.
Tartós kánikula várható, fokozódik az aszály
Tartós kánikula várható, fokozódik az aszály
A tavaszi csapadékhiány miatt alacsony termésátlagokra van kilátás.
Jöhet az év első hőségriasztása
Jöhet az év első hőségriasztása
A következő napokban az ország jelentős részén tartósan meleg idő várható.
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Gazdaság
Fidesz: fizessen a kormány a kisebb benzinkutaknak!
Fidesz: fizessen a kormány a kisebb benzinkutaknak!
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Szuper El Niño várható Magyarországon
Szuper El Niño várható Magyarországon
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságot emleget
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságot emleget
A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
A rendszer 180 akkumulátoregységből áll.
Hirdetés
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Összehangolt kutatást végeztek.
Hirdetés