A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozatban 32 együttes verseng.
Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 14 fős keretét a Montenegró elleni világbajnoki selejtezőkre. A két csapat február 24-én Debrecenben találkozik egymással, három nappal később pedig Podgoricában csap össze.
A szövetség tájékoztatása szerint a válogatott jövő pénteken Kecskeméten kezdi a felkészülést, majd két nappal a mérkőzés előtt utazik a keret Debrecenbe. A magyar csapat a vb-selejtező első fordulójában 81-75-re nyert novemberben Portugáliában, majd Kaposváron 78-54-re kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól.
A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozatban 32 együttes verseng. Júliusban minden négyesből az első három-három gárda jut tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ezután a 24 együttes négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal viszik a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a jövő nyári vb-re, amelynek Indonézia, Japán és a Fülöp-szigetek ad otthont. A magyarok annak köszönhetően kerültek előselejtező nélkül a vb-kvalifikációba, hogy kijutottak a szeptemberi Európa-bajnokságra, amelynek csoportmeccseit Kölnben vívják majd.
A csoport állása: