Az összecsapást nagy várakozás előzi meg.
Elszántan készül, és kemény csatára számít az egymás elleni mérkőzésén Mike Tyson és Roy Jones Jr., a nehézsúlyú profi övökölvívás két élő legendája. A nyolcmenetesre tervezett összecsapást november 28-án, Los Angelesben vívják, és a feleket megszólaltató MMA Fighting portál beszámolója szerint a bemutató jellegűnek nyilvánított meccsen
Eredetileg szeptember 12-én találkoztak volna, de alapvetően a koronavírus-járvány miatt másfél hónappal későbbre halasztották találkozójukat.
Nagyszerű erőben vagyok, rengeteget edzettem. Eleinte nem akartam ennyi energiát beletenni, de az ellenfél miatt nem tehettem másként - mondtsa Tyson.
Jones azt hangoztatta, hogy még mindig tud bokszolni, és bízik robbanékonyságában, de érzékeltette, tart ellenfelétől.
Ha olyan emberrel nézel szembe, mint Tyson, mindenre fel kell készülnöd. Neki nem csak erős ütései vannak, ő egyike azon bunyósoknak, akik végezhetnek veled a ringben. Tudom, milyen meccs lehet ebből, a halálra is felkészültem.
A nehézsúly többször is megkoronázott királya, Tyson 2005-ben bokszolt utoljára, profiként ötven győzelmet aratott - 44-et kiütéssel -, és hatszor maradt alul. Jones 2018-ban fejezte be profi pályafutását, 66 mérkőzése közül kilencen kapott ki, viszont 47 alkalommal KO-val végzett riválisaival, továbbá négy különböző kategóriában is vb-címig jutott.