Hirdetés
Hirdetés

Sokat megélt belső védőt igazolt a Mezőkövesd

| 2022. 06. 21. | 17:55:00
Bobál Dávid az NB I-es klub első igazolása.
Sokat megélt belső védőt igazolt a Mezőkövesd
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 26 esztendős, korábbi utánpótlás válogatott játékos, Bobál Dávid Salgótarjánban, majd a Vasasban nevelkedett, ahonnan 2010-ben a Budapest Honvédhoz igazolt.

A korosztályos együttesek után a felnőtt csapatban 2014. május 31-én debütált, amikor is a fővárosi gárda 2–0-s győzelmet aratott a DVSC-TEVA vendégeként az OTP Bank Ligában. Ugyanebben az évben a harmadosztályban szereplő második csapatban 25 meccsen kapott lehetőséget és 4 gólt szerzett. Ezt követően 2014 szeptemberétől egy évig a Soproni VSE gárdájában futballozott, ahol a Merkantil Bank Ligában 24 meccsen szerepelt. Ezután visszakerült a fővárosi klubhoz, melyet egészen 2018 nyaráig erősített. A 2015-2016-os szezonban alapembere volt kispesti csapatnak, 31 bajnoki meccsen lépett pályára és 2 gólt szerzett.

A 2016-2017-es évben bajnoki aranyérmes lett a Honvéd csapatával és alaposan kivette a részét a sikerből, 24 bajnoki meccsen játszott, 22 alkalommal kezdőként és 2 gólt lőtt. Egy évvel később 22 bajnoki találkozón ugyancsak kétszer volt eredményes. 2018 nyarán a cseh Dukla Prágához igazolt, ahol fél évet játszott, majd 2019 februárjában a Paksi FC szerződtette. A Tolna megyei együttesben 5 bajnoki összecsapáson kapott lehetőséget.

A 2019-2020-as szezontól 3 éven keresztül Zalaegerszegen futballozott. Az első évben 25 bajnoki meccsen 1 gólt szerzett, a következő idényben 32 első osztályú mérkőzésen játszott, emellett 4 MOL Magyar Kupa meccsen 3 gólt lőtt. Az előző szezonban 9 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt.

Hirdetés
Hirdetés