Ő minden idők legfiatalabb világelsője.
Carlos Alcaraz nyerte meg a New Yorkban rendezett amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a norvég Casper Ruudot, és sikerével egyben ő lesz az új világelső is.
Férfi egyes, döntő:Az év utolsó Grand Slam-mérkőzésére a "győztes mindent visz" mottó jegyében került sor. A két döntős ugyanis nemcsak első GS-trófeájáért szállt harcba, hanem azt is tudta, hogy a bajnok leváltja az orosz Danyiil Medvegyevet hétfőn az új ATP-világranglista élén.
Carlos Alcaraz elképesztő idényt fut, az idén berobbant spanyol kiválóság négy tornát nyert meg február óta, emellett még kétszer döntőbe jutott, és a profik 1968-as beengedése - azaz az open éra kezdete - óta ő lett az 1990-ben győztes Pete Sampras után a második tinédzser, aki döntőbe jutott a US Openen. A murciai játékos ellen szólt, hogy öt szettben nyerte meg az előző három mérkőzését New Yorkban, és az open érában még senki sem nyert meg egymás után négy ötszettes meccset. Sikerével azonban 19 évesen és 4 hónaposan ő lett minden idők legfiatalabb világelsője a világranglista 1973-as bevezetése óta. A korábbi rekorder az ausztrál Lleyton Hewitt, aki 20 évesen és 9 hónaposan került a csúcsra.
A 2003-ban Roland Garros-bajnok és US Open-döntős Juan Carlos Ferrero által edzett Alcaraz lett egyben a legfiatalabb Grand Slam-döntős Rafael Nadal 2005-ös párizsi diadala óta.