Tokaji Viktor szerint nem voltak elég koncentráltak.
Bár a debreceniek négy meghatározó emberük nélkül léptek pályára (Hetényi, Vokla, Mazzag, Révész) a DVTK Jegesmedvék kikapott az egyetemi gárdától a november 20-i találkozón. Végig lógott a levegőben az, hogy elszabadulnak az öklök, hiszen rengeteget kakaskodtak a fiúk, de ez is csak növelte a keleti rangadó presztízsét. Gól nélküli első harmad után Spirko szemfüles találatával került előnybe a debreceni együttes. A harmadik harmadban egy parádés Molnár–Sági összjáték eredményezett találatot, majd Novotny szólója végződött góljlal. A DVTK a végén szépített, de ez mit sem változtatott a vereség tényén
Erste Liga, alapszakaszKecskeméti Áron pályaedző: – Öt éve lakom Debrecenben, most már átérzem én is, milyen nagy jelentősége van egy keleti rangadónak. Jellemző ránk az erős kezdés, most is egyből belehúztunk, de a DVTK túlélte a nagy vihart. Utána már rendkívül taktikusan hokiztunk, mert négy alapemberünk nélkül csak így lehetett esélyünk a győzelemre. Mindenki nagy dicséretet érdemel, de külön ki kell emelnem Gönczi Lajos kapus teljesítményét, amire hirtelen nem találok szavakat. Amikor legutóbb kezdett, az Újpest ellen, korán lecseréltük, de mondtam neki, hogy ne csüggedjen, mert egyszer majd dicsőségesen tér vissza. Eljött ez a nap!
Tokaji Viktor: – Nem voltunk elég élesek, sehogyan sem találtuk a módját annak, hogy miként kéne gólt, gólokat szerezni. Ezáltal egy idő után frusztrálttá váltunk, nem tudtuk irányítani a mérkőzést. A DEAC remekül használta ki a helyzeteit, ezért megérdemelten nyert. Semmi gond, tragédia nem történt, megyünk tovább.
Az állás
1 | Bp. JAHC | 15 | 11 | 1 | 1 | 2 | 72 | 37 | +35 | 36 |
2 | Gyergyói HK | 14 | 10 | 0 | 0 | 4 | 61 | 35 | +26 | 30 |
3 | DVTK | 15 | 6 | 3 | 1 | 5 | 45 | 39 | +6 | 25 |
4 | DEAC | 17 | 7 | 1 | 1 | 8 | 54 | 55 | -1 | 24 |
5 | FTC | 14 | 8 | 0 | 0 | 6 | 42 | 43 | -1 | 24 |
6 | Csíkszereda | 15 | 5 | 2 | 4 | 4 | 46 | 45 | +1 | 23 |
7 | Brassó | 14 | 5 | 1 | 1 | 7 | 40 | 46 | -6 | 18 |
8 | Dunaújváros | 15 | 4 | 2 | 2 | 7 | 43 | 57 | -14 | 18 |
9 | UTE | 16 | 4 | 2 | 1 | 9 | 52 | 58 | -6 | 17 |
10 | FEHA19 | 15 | 2 | 1 | 2 | 10 | 31 | 71 | -40 | 10 |