Jogsi híján nem tudhatta, hogy a Stop táblánál meg kell állni...
A rendőrök 2014. március 4-én 22 óra 55 perckor Hajdúnánás belterületén, a Nyíregyházi úton járőröztek, amikor felfigyeltek egy gyanúsan közlekedő, kivilágítatlan motorkerékpárra, melynek sofőrje az egyik kereszteződésben nem állt meg az. A gépjárművezetőt az egyenruhások intézkedés alá akarták vonni, azonban a rendőri felszólítás ellenére sem állt meg, később azonban a földúton járművével elesett. A járőrök igazoltatták a 23 éves férfit, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A rendőrök a helyi lakost további mintavétel céljából előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra. A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a terhelttel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a napokban befejezte és a nyomozás iratait – bíróság elé állítási javaslattal – megküldte az illetékes járási ügyészségnek.