Terjesztőláncot számoltak fel Berettyóújfalutól Csökmőn át Tetétlenig. +Videó az elfogásról
A hajdú-bihari nyomozók a TEK közreműködésével felszámoltak egy olyan hazai terjesztőláncot – a nagykereskedőtől a fogyasztókig –, ami Szerbiából hazánkba csempészett kábítószert értékesített.
Június 4-én este a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Csökmőn intézkedés alá vont egy 32 éves férfit, aki nem sokkal az elfogása előtt nagyobb mennyiségű marihuánát vásárolt. S. István a gyanú szerint a kábítószert egy 27 éves berettyóújfalui és egy 25 éves tetétleni lakosnak akarta eladni. A TEK munkatársai ezt követően Tetétlenben elfogták Cs. Róbertet, míg a nyomozók Berettyóújfaluban P. Attilát kerítették kézre. A három gyanúsítottat előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A TEK Cs. Róbert lakásán elfogott egy 42 éves kabai férfit, aki a gyanú szerint Berettyóújfaluban S. Istvántól kábítószert vásárolt. A nyomozók Sz. Zoltánt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök ezt követően Berettyóújfaluban és Sárrétudvariban elfogtak négy személyt, akik a kézre kerített terjesztőktől megszerzett kábítószert fogyasztottak. A megyei rendőr-főkapitányságra előállított 33 éves F. Georginát, a 20 éves T. Richárdot, a 21 éves M. Norbertet és a 23 éves K. Lászlót a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Ők az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság által megkezdett akció június 5-én Szegeden folytatódott, ahol a Terrorelhárítási Központ bevetési egységei egy 24 éves helyi lakost fogtak el, aki a megalapozott gyanú szerint a Szerbiából beszerzett kábítószerből S. István részére több alkalommal adott el nagyobb mennyiségben azért, hogy azt a 32 éves férfi tovább értékesítse. A nyomozók a gyanúsítottnál tartott házkutatás során kábítószergyanús növényi származékot, fehér port, tablettákat, valamint a kiadagoláshoz szükséges eszközöket, digitális mérleget és méretre vágott alufóliát találtak és foglaltak le. P. Szabolcsot a rendőrök előállították a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A terheltekkel szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya – szakértők bevonásával – folytatja a nyomozást.