Legalább vállalja tettének a következményeit.
A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága felfüggesztette Varga Dénesnek, a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitányának játékjogát, aki így biztosan kihagyja a ZF-Eger elleni elődöntős párharc szerdai első mérkőzését. A vlv.hu hétfői beszámolója szerint az olimpiai bajnok szombaton az A-Híd OSC Újbuda elleni rangadó utolsó negyedében a víz fölött megütötte Burián Gergelyt.
Mivel egy nagy téttel bíró összecsapás volt, ezért a mérkőzés hevében, indulatosan cselekedtem. Szégyellem azt, ami történt, mert nem a sportághoz és klubomhoz méltó magatartást tanúsítottam
- idézte Varga Dénest a vlv.hu. A játékos hozzátette, elsősorban a fiatal vízilabdázó növendékektől kér elnézést, mert mint mondta, egy konfliktust nem így kell kezelni.
Természetesen vállalom tettemért a következményeket és nagyon sajnálom!"
- mondta Varga.
Az elődöntő az egyik fél hetedik pontjáig tart, de mivel a csapatok itt még magukkal viszik az egymás ellen játszott mérkőzések eredményeit, a zöld-fehérek 6-0-ás előnnyel kezdik az összecsapást, így egy győzelemmel biztosíthatják helyüket a fináléban.