Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Borsodihírnél már mindenkit beoltottak

| 2021. 04. 23. | 22:46:00
Azonosságok és különbségek.
A Borsodihírnél már mindenkit beoltottak
Hirdetés
Hirdetés

Volt, akinek egy kicsit a lelkére kellett beszélni, más már az első napon regisztrált, ahogy megnyílt erre a lehetőség, megint más pedig akkor győzte meg magát végleg, amikor valakit a közvetlen környezetben nagyon megbetegített a koronavírus – azaz még házon belül sem vagyunk egyformák. Abban viszont egyetértünk, hogy nagyon szeretnénk még (sokáig) élni, mert gyerekeink és terveink vannak/lesznek, féltjük a szüleinket, nagyszüleinket, akad még dolgunk a világban (amiből nem is láttunk egyelőre eleget), meg hát az igazat megvallva nagyon szeretnénk már meccsre és moziba menni – nyaralni főleg. 

Egyáltalán nem volt nagy, eszmei összeborulás, hogy na, majd itt most mi jól példát mutatunk, aztán végül mégis úgy alakult, hogy február 23. és április 21. között valamennyien megkaptuk legalább az első vakcinát – két kollégánk már a második adagot is.

A Cívishír/Szabolcsihír/Borsodihír szerkesztőségének átlagéletkora 43,4 év. A munkatársaknak csak harmada nő – jelentős többségben vannak a férfiak. Állományunkat kétféle vakcinával oltották: a brit-svéd AstraZenecával (70%) és az orosz Szputnyikkal (30%). Az oltás menetét, a szervezettséget, a figyelmet és az ellátást valamennyien kifogástalannak ítéltük meg. Egy napon túl nem tartó mellékhatása négy főnek volt. Ők hőemelkedésről, hidegrázásról, izomfájdalomról és általános gyengeségről, levertségről számoltak be – ezekről a lehetséges tünetekről az oltás előtt egyébként felvilágosítást kaptak. A többiek azonban még a szúrás helyét sem fájlalták. 

Így állunk mi. Oltással, védettségi kártyával, némi megnyugvással, további elővigyázatossággal várjuk a nyarat, a nyitást. És a többieket.

– BCSH –

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés