Hirdetés
Hirdetés

Putnokon korlátozzák a közterületen való tartózkodást

| 2020. 04. 10. | 10:00:00
13 óra után az utcán 65 éven felüli és 18 éven aluli személyek nem tartózkodhatnak.
Putnokon korlátozzák a közterületen való tartózkodást
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A borsodi kisvárosban április 10. és 13. között korlátozásokat vezetnek be.

Így a település valamennyi kereskedelmi tevékenységet folytató üzlete és a szolgáltatók is pénteken, szombaton és vasárnap 13 óráig lehetnek nyitva, április 13-án, húsvéthétfőn pedig nem nyithatnak ki – olvasható Putnok honlapján.

A kereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartása alatt kizárólag az üzlethelyiségben bonyolíthat árusítási tevékenységet, az azt körülvevő magán-, illetve közterületen tartózkodni kizárólag egyénileg, a sorban állás miatt szabad, egymástól minimum 1,5 méter távolság tartásával. Az üzlethelyiségek környezetében közterületen a szeszesital fogyasztása tilos. Szigorúan tilos közterületen bármilyen okból csoportosulni, amely már két főre is vonatkozik, azzal a kivétellel, amennyiben az egyik segítségre szorul.

Tamás Barnabás polgármester elrendelte, hogy

április 13-ig 13 óra után közterületen 65 éven felüli és 18 éven aluli személyek nem tartózkodhatnak, fokozott védelmet nyújtva ezzel saját maguknak és a környezetükben élőknek. A fenti előírástól eltérően húsvéthétfőn közterületen tartózkodni, közlekedni tilos.

A kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó előírásoknak megfelelően az állatok közterületi sétáltatása az állat számára indokolt ideig egy személlyel engedélyezett. A határozat betartatásáról a Putnoki Rendőrség munkatársai, a közterület-felügyelők és a polgárőrök gondoskodnak.

Hirdetés
Hirdetés