Azt mondta, neheztelt a sértett fiára.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy 54 éves, svájci állampolgárságú férfival szemben. A gyanúsított szeptember 8-án 21 óra 30 perc körül megjelent egy ózdi családi háznál; az ingatlan ajtóján lévő ablak nyitott volt. Ekkor
az ablakon benyúlt, a zárban lévő kulccsal pedig kinyitotta az ajtót, és kutatni kezdett a lakásban, majd az otthon tartózkodó, és akkor felébredő 75 éves házigazda szemébe fújt egy gázspray-vel.
Ezek után folytatta a kutatást, és talált is készpénzt, de időközben a sértett telefonált a fiának, aki hazaérkezett, így a rabló zsákmányával együtt az ablakon kimászott, és elmenekült. A járőrök értesítésüket követően azonnal a lakáshoz mentek, és a helyszín közelében – egy bokorba bújva – meg is találták az elkövetőt, akitől lefoglalták az eltulajdonított pénzt, a gázsprayt, és egy elektromos sokkolót is.
A gyanúsítottat előállították, és őrizetbe vették, aki beismerő vallomást tett. Kihallgatása során elmondta, egy magánjellegű ügy miatt neheztel a sértett fiára, és ezért akarta őt meglopni.