Sátoraljaújhelyen első ízben rendezik meg a Rákóczi Szövetség nyári találkozóját.
– A Rákóczi Szövetség által szervezett nyári táborokban évről évre lehetőség van arra, hogy találkozzon a világ magyarsága – kezdte gondolatait Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a szövetség első alkalommal megrendezett közéleti táborának megnyitóján június 23-án, Sátoraljaújhelyen.
Gulyás Gergely a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés elnevezésű, háromnapos rendezvény első napján emlékeztetett arra: az eseménynek helyet adó Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont az elmúlt két év fejlesztéseinek köszönhetően méltó lesz arra, hogy a következő években, évtizedekben a világ magyar ifjúságának találkozóhelye legyen.
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a Rákóczi Szövetségnek fontos küldetése volt az elmúlt három évtizedben, összefogta és találkozóhelyet biztosított a határainkon kívül, a diaszpóra nagyobbrészt a nyugati országokban élő magyarjainak. A miniszter kifejezte reményét, hogy az idén első alkalommal megtartott Rákóczi Szabadegyetem sikere arra motiválja majd a szervezőket, hogy a következő években is tartsák meg ezt a rendezvényt.
A szabadegyetem előadásain többek között nemzetpolitikai és energiaellátási kérdésekről, a magyar-román gazdasági kapcsolatok kihívásairól, vagy a magyar történelmi filmek és az identitás közötti kapcsolatáról is értekeznek a meghívott előadók.