A rendőrök meghiúsították az üzletet. +Videó
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály miskolci osztálya egy 49 éves szolnoki és egy 45 éves prügyi férfivel szemben, miután február 3-án a köztük lévő bizniszt meghiúsították a nyomozók.
Akkor ütöttek rajtuk, amikor az idősebbik férfi Szolnokról átutazott autójával Prügyre, hogy ott adja át a két félkilogrammos pakkot társának.
A csomagban kristályos anyag volt, amiről a szakértő később megállapította, hogy 3-CMC, ami január 1-je óta kábítószer. A lefoglalt egy kilogramm drog feketepiaci értéke 6 millió forint. Ezzel az akcióval a KR NNI négyezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozta meg.
A férfi tagadta, hogy köze lenne a gépkocsijában talált illegális szerhez. Állítása szerint az autót bérelte, és fogalma sem volt arról, hogy hogyan került a drog az anyósülés elé. A kábítószeren kívül a rendőrök találtak még nála két mobiltelefont és 65 ezer forint készpénzt is, amiket szintén lefoglaltak.
A vele való intézkedés során időközben megérkezett a vásárló is, vagyis a 45 éves prügyi férfi, akit szintén azonnal elfogott a MEKTO. Mivel drogüzletre készült, így közel 5 millió forint volt nála, amit a rendőrök lefoglaltak.
Előállításukat követőn mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság időközben el is rendelt.
Mind a beszerzési forrás, mind a vásárlói kör feltérképezése még a KR NNI miskolci nyomozóira vár, így nem kizárt, hogy a jövőben újabb elfogások is lesznek.