Budapesti cég nyerte a közbeszerzési pályázatot.
A budapesti székhelyű LAKI Épületszobrász Zrt. végezheti Füzér vára rekonstrukcióját – derül ki a Közbeszerzési Értesítő május 25-i, csütörtöki számából.
A nyertes ajánlattevő 1 milliárd 740 millió forintból újíthatja fel a Virágkert feletti tornyot, a loggiát, a Tihamér szobáját, továbbá a nyugati palotaszárny tető és külső vakolatát.
A beruházás részét képezi a Deákház rekonstrukciója is, ahol a többi között a földszinten kiállítóteret, papírmerítő műhelyt alakítanak ki, és megújul az emeleten a Kapitány háza is. Elvégzik a várfalak statikai megerősítését is. A Virágkert tornáca felett megépül a legújabb kutatások szerint azonosított torony, emeletráépítéssel és tetőtér-beépítéssel. A csatlakozó palotaszárny tetőfedését és külső falát is renoválják.
A kivitelező 410 millió forintot fordíthat a Felsővár műemléki rekonstrukciójára. Egyebek mellett az Alsóbástyán kávézóteraszt alakítanak ki, vakolatjavítási munkákat végeznek, és felújítják a kutat , valamint a ciszternát is.