Hirdetés

Hirdetés

Szabadnapos rendőr diadala Sátoraljaújhelyen

police.hu

2017.08.11. 10:28

Szabadnapos rendőr diadala Sátoraljaújhelyen

Más is volt a tolvaj számláján.

Hirdetés

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást A. Roland 19 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított augusztus 9-én délelőtt Sátoraljaújhelyen egy sétáló nő nyakából kitépte arany nyakláncát, majd elmenekült. A kétségbeesett asszony barátnőjével a tolvaj után szaladt, majd kiabálva segítséget kértek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sátoraljaújhelyi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyének vezetője szabadnapján éppen arra motorozott, és a két nő segítségére sietett. A rendőr azonnal a férfi után ment, miközben telefonon értesítette helyi munkatársait, akik segítségével elfogták az ékszer-tolvajt. A. Roland menekülés közben elejtette a nyakláncot, amit a rendőrök megtaláltak és visszaadtak jogos tulajdonosának.

A gyanúsított kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, továbbá beismerő vallomást tett egy pár nappal korábban elkövetett kerékpár lopás vonatkozásában is.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés