Hétmillió forint értékben lopott.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki magát rendőrnek kiadva tört be egy miskolci ingatlanba. A férfival szemben jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás – olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében.
A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személyek január 23-án este egy miskolci ingatlanba hatoltak be úgy, hogy arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”.
Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták. Az elkövetők ezután átkutatták az ingatlant, és onnan több ezer euró készpénzt, értékes karórákat, mobiltelefonokat és parfümöt tulajdonítottak el mintegy 7 millió forint értékben, aztán távoztak a helyszínről. E cselekmény akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A bíróság álláspontja szerint a kiszabható szankció tartamára és a gyanúsított személyi körülményeire tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Megalapozottan feltehető az is, hogy a terhelt más személyekkel való összebeszéléssel, megfélemlítéssel, illetve tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, meghiúsítaná. Mindezen okokból a bíróság február 28-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzéssel szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.