Készpénzt és értéktárgyakat vitt el.
A Miskolci Rendőrkapitányság kifosztás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást azzal a 26 éves helyi nővel szemben, aki magát vízóra-leolvasónak adta ki, és így tudott bemenni több miskolci lakásba, ahonnan különböző értékeket lopott el – írja a police.hu. A nyomozás szerint a gyanúsított július 29. és augusztus 12. között négy miskolci lakásba jutott be a vízóra leolvasásának indokával úgy, hogy magát a helyi vízszolgáltató munkatársának adta ki.
A nő, miután bement a lakásokba, elterelte az idős házigazdák figyelmét, és készpénzt, valamint különböző értéktárgyakat lopott el megközelítőleg 300 ezer forint értékben. A nyomozók rövid időn belül megállapították az elkövető kilétét, akit elfogtak, és őrizetbe vettek, majd őt a bíróság a későbbiekben letartóztatta .
Az eljárás során az is kiderült, hogy a gyanúsítottal szemben már több ügyben folyik eljárás csalás és lopás megalapozott gyanúja miatt.