Hirdetés

Letartóztathatják az UCC-s párost

Borsodihir.hu

2022.10.07. 10:38

Letartóztathatják az UCC-s párost
A jelenet, amikor a gyanúsított nő megtépi az egyik rendőr haját (Forrás: Ügyészség)

Az elhíresült balatonszemesi párost két bűncselekménnyel gyanúsítják.

Hirdetés

Hirdetés

Kezdeményezte a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség annak a párosnak a letartóztatását, akik a Uniform Commercial Code (UCC) híveiként ellenszegültek a rendőri igazoltatásnak még szeptemberben, sőt megpróbálták megütni a jogszerűen intézkedő egyenruhásokat Balatonszemesen. Az eset azért híresült el, megjárva a közösségi és a hagyományos médiát, mert a gyanúsítottak maguk is felvették az eseményeket, majd feltöltötték a legnagyobb videómegosztóra.

Az ügyészség október 7-i közleményében azt írta, hivatalos személy elleni erőszak bűntett és becsületsértés vétség miatt zajlik a nyomozás. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök szeptember 24-én 22 óra után vonták közlekedési ellenőrzés alá a páros autóját. A férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó igazolni magát, helyette erőszakosan ellenállt a ruházatátvizsgálásnak, majd az azt követő bilincselésnek. Utóbbi során könyékkel az egyik rendőr feje felé ütött, megpróbálta őt lefejelni, miközben trágár szavakkal szidalmazta őket.

A nő erőszakkal akadályozta a kényszerintézkedést, lökdöste, rángatta a másik rendőr karját, sőt a haját is megtépte.

Az ügyészség szerint a becsületsértést a férfi gyanúsított akkor követte el, amikor a videómegosztón név szerint becsmérelte a két rendőrt. A büntetlen előéletű terheltek nem ismerték el a bűncselekmények elkövetését.

A rendőröket egyébként parancsnoki elismerésben részesítette a somogyi főkapitány.

rendőrségUCC

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés