A különleges eset Putnokon történt.
Az Ózdi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat az ellen a 35 éves férfi ellen, aki megverte volt felesége udvarlóját Putnokon – közölte az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a férfi 2021 augusztusában az egyik hajnalon a volt feleségével együtt családi házában aludt, amikor kiabálásra és zörejekre ébredt. Felöltözött, hogy kimegy az udvarra, és megnézi, hogy ki kiabál.
A volt felesége azonban kiszólt az ablakon az udvaron tartózkodó ittas férfinak – akivel egyébként szerelmi viszonyt folytatott –, hogy menjen el, mert a volt férje itthon van, és le fog menni.
A nő sietett, hogy megelőzze a vádlottat, kiment az udvarra, és újból kérte udvarlóját, hogy távozzon.
A férfi viszont arcon ütötte, amitől a nő földre esett. Ekkorra lépett ki a házból a vádlott, odament a férfihoz, szidalmazva megkérdezte, hogy mit keres ott, majd ököllel megütötte.
Az ütéstől a férfi a földre zuhant, a vádlott viszont nem fejezte be a bántalmazását, hanem tovább ütlegelte, a tettlegességnek a szomszéd közbelépése vetett véget.
A sértett férfi a bántalmazás következtében többszörös zúzódásos sérüléseket, illetőleg metszőfogak törését, valamint 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett el.
Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.