Hirdetés
Hirdetés

Börtönben záratná az ügyészség az egykori borsodi fideszest

| 2022. 12. 14. | 12:05:00
A volt politikus ellen még 2018-ban indult nyomozás vesztegetés gyanújával.
Börtönben záratná az ügyészség az egykori borsodi fideszest
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását indíványozta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a megvesztegetett Borsod megyei kormánytisztviselők ügyében – közölte december 14-én az ügyészség a honlapján.

Emlékeztettek: a Központi Nyomozó Főügyészség még 2020 februárjában emelt vádat egy észak-magyarországi járási hivatal két vezetője ellen korrupciós bűncselekmény miatt. A vád szerint a terheltek 2018-ban 4 millió forint csúszópénzt kértek egy autópálya-építkezésben érdekelt cég vezetőjétől, hogy a társaság által kezdeményezett földhivatali eljárást jogellenesen befolyásolják. Korábban írtunk róla: az eljárás az Encsi Járási Hivatal korábbi vezetőjét érinti, aki korábban fideszes országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

[Beillesztett cikk: Bilincsben vitték el az encsi hivatalvezetőt]

A Fővárosi Törvényszék idén októberben mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, amelyért 2-2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett – szabadságvesztéssel és 4 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta őket, valamint 3 évre eltiltották őket a kormánytisztviselői foglalkozástól.

Hirdetés
Hirdetés