Hirdetés

Már tudható, hogy kit vettek fel

MTI

2022.07.22. 08:11

Már tudható, hogy kit vettek fel
Pont Ott Parti felvételi eredményváró július 21-én a fővárosban (Fotó: Kovács Anikó/MTI)

Több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Hirdetés

Hirdetés

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat július 21-én este. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 99 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

A ponthatárok kihirdetése előtt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára a fiatalokhoz szólva azt mondta: diplomával másfélszer, kétszer annyit kereshetnek majd, mint középfokú végzettséggel. Az államtitkár úgy fogalmazott, „jó ma Magyarországon egyetemistának lenni”, mert „a tanulók kétharmada a világ top öt százalékába tartozó intézmény hallgatója”. György László azt mondta: azon dolgoznak, hogy 2030-ra Magyarország Kelet-Közép-Európa tudásközpontja legyen.

Népszerű az államtudomány

Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.
dén a legtöbben, 807-en az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar képzéseire nyertek felvételt, közülük a legtöbben a közigazgatás-szervező alapképzésre jelentkeztek. A meghirdetett államilag támogatott nappali képzések közül a nemzetközi igazgatási alapszakra volt a legnehezebb bejutni: ott az eredményes felvételihez 443 pont kellett. Az államilag támogatott államtudományi nappali osztatlan mesterképzésre 385 pontra volt szükség a bejutáshoz – írták.
A Rendészettudományi Karra 645 felvételizőt vettek fel, a pontszámok alapján a nappali alapképzések közül idén is a bűnügyi szak bűnüldözési szakirányára kellett a legmagasabb pontszám: a jelentkezőknek legalább 434 pont kellett a bejutáshoz. A Rendészettudományi Karon több levelező képzésén is 400 pont feletti eredményre volt szükség: a bűnügyi igazgatási alapszak bűnügyi nyomozó szakirányon 434, gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon 416, informatikai nyomozó szakirányon pedig 410 pont volt szükséges.
A Semmelweis is írt már számokról

Az orvos- és egészségtudomány iránt továbbra is nagy az érdeklődés, a Semmelweis Egyetem több karára is sokszoros volt a túljelentkezés – írta az intézmény csütörtök este a honlapján. Közleményük szerint csütörtökön összesen 2358 hallgató nyert felvételt a szeptemberben induló képzésekre. Közülük 2247-en államilag támogatott formában kezdhetik meg tanulmányaikat. Az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) állami ösztöndíjas képzésére idén 441 ponttól lehetett bekerülni, amely a tavalyihoz képest 4 pontos emelkedésnek számít. Az államilag támogatott és az önköltséges képzésekre összesen 439 hallgató nyert idén felvételt.
felsőoktatásNemzeti Közszolgálati EgyetemSemmelweis Egyetemponthatárok

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés