Hirdetés

Hirdetés

Brókerbotrány : kit akasszunk fel?

2015.04.03. 14:17

Brókerbotrány : kit akasszunk fel?

Már Debrecenben is ölik egymást. Jegyzet

Hirdetés

Az értelmetlen és érthetetlen politikai vitákból sosem fogyunk ki, újabban a Quaestor és a Buda-Cash szarát próbálják egymásra kenni a megélhetési elöljáróink. Ha az ember éppen nem károsult, akkor számára tiszta kabaré az egész. Az ügynek nap mint nap számos könnyfakasztóan humoros pillanata van, és ha igaz, hogy a nevetés erősíti a hasizmot, akkor tessék politikai nyilatkozatokat, kirohanásokat, nyílt leveleket olvasni jobbról és balról egyaránt, naponta legalább háromszor, vacsora helyett is, és strandszezonra meglesz a feszes hasfal.

Az ellenzék a kormány megbuktatására játszik, a kormány az ellenzéket feszítené keresztre. Sőt, már nem csak a nagy fővárosban lőnék le egymást, Debrecenben is kitűznék a Nagytemplomra az ellenfelet. Felnégyelve. Röhej.

Először is tisztázzuk: a Quaestor jobbos, balliberális, majd megint jobbos, majd megint balliberális, majd csak balos, végül jobbos kormányokon átívelő, negyedszázados tevékenységet folytatott a magyar pénzügyi piacon, így az LMP-n és a Jobbikon kívül mindenkinek kussolnia illene a parlamentben, meg azon kívül is. Amennyiben politikai felelősséget lehet egyáltalán boncolgatni az ügyben. De ha nem is lehet, nálunk szokás.

Szélhámos brókerek, minden hájjal megkent svindlerek nem csak Magyarországon vannak, és

harminc brókertörvény elfogadása után is lesznek.

Mint ahogyan a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban is szép számmal akadnak. Van, ahol fű helyett nőnek. Az egyikről tavaly csinált fergeteges filmet Martin Scorsese.

No de ott az igazán nagypályás: Bernie Madoff. Ez a pénzügyi befektető néhány éve bukott le, a Wall Streetről követte el a történelem legnagyobb, 60 milliárd dolláros (!) csalását, megkopasztva – többek között – a szenzációs Steven Spielberget (aki egészen biztosan nem fog róla filmet forgatni), de még a nagy Elli Wiesel holokauszt-túlélőt is. Bernie bácsi úgy kapott 150 év börtönt, mint a huzat. 228 éves korában szabadulhat. 18 milliárd dollár eltűnt, mint szamár a ködben, illetve dehogy tűnt el, átalakult sportkocsikká, manhattani luxus apartmanokká, malibui villákká, gyémántokká és csincsillabundákká, Spielbergék meg jobb híján nyeltek egyet. A kormányhoz nem mehettek sírni, ott nem divat az ilyesmi, és kötve hiszem, hogy a republikánusok kerékbe akarták törni a derék Barackot és Clintont, a demokraták pedig a két Busht a Wall Street-i simlikért.

Madoff úr az általa irányított befektetési alapot – állítólag már a 90-es évek elejétől – egy hatalmas piramisjátékká változtatta. Kísérteties a hasonlóság, csak a méret más, de az ugye nem számít: a Quaestorról azt mondják, 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt sózott el a keményen dolgozó kapzsi honfitársainknak.

Igen, kapzsi. Ne tessék megsértődni, kedves károsultak, az ember esendő, a kapzsiság eredendő bűn, megértem, velem is megesik olykor,

csak hát ismerek sokakat, akiknek elég volt a 3 százalékos banki kamat, vagy államkötvény-hozam, és nem szédültek meg a 6,6 százalékos bombasztikus quaestoros ajánlattól. Mert szédítők, gyorstalpalón kiképzett Ponzi-klónok csak úgy tobzódnak. Hívnak mobilon, vonalason, ha az ember száma bekerült egyszer a rendszerbe, sose vakarja le őket.

Az ügy tanulsága, hogy akinek van kétsz forintja, már legyen gyanakvó. Vagy igyon belőle egy Kőbányait. Az a biztos.

Cs. Bereczki Attila

Hirdetés

Hirdetés