Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tízezer rákbeteg tűnt el a hazai egészségügyi rendszerből

| 2022. 05. 31. | 11:34:00
Fontos lenne, hogy az 50 év felettiek tisztában legyenek a szűrés jelentőségével.
Tízezer rákbeteg tűnt el a hazai egészségügyi rendszerből
Hirdetés
Hirdetés

A világjárvány idején a legtöbb országban – így Magyarországon is – leálltak a különböző egészségügyi szűrőprogramok, beleértve a COVID-fertőzés veszélyével járó vastagbélrákszűrést is. Ennek várható hatásáról Dr. Sike Róbert, az Affidea Gasztroenterológiai Központ vezetője, gasztroenterológus elmondta: – A COVID rákellátásra gyakorolt hatása jól látható a 2020-as regisztrált rákbetegek számából is. 2020-ban ugyanis tízezer fővel kevesebb rákbeteget vettek nyilvántartásba, mint átlagosan a korábbi években. Ez nem azt jelenti, hogy kevesebb embert érintettek volna a daganatos betegségek, hanem egyszerűen nem kerültek be az ellátó rendszerbe.

Szinte az összes vastagbélrákszűrő vizsgálat elmaradt az elmúlt két évben, így a korai stádiumú daganatos betegségek felismerése nem történt meg. Várhatóan az elkövetkező években emelkedni fog a súlyos állapotú betegek száma,

akiknek az életét meg lehetett volna menteni, ha időben felismerjük a rák jelenlétét vagy az azt megelőző állapotot.

90 százalékos biztonság

Az idei esztendőben újraindult a kétlépcsős Nemzeti Vastagbélrákszűrő Program, amelyben az 50-70 éves lakosságnál végeznek első lépésben székletvértesztet. A teszten „nem negatív” eredményt produkáló pácienseket ezután második lépcsőben vastagbéltükrözésre küldik, ahol megállapítják a tápcsatornában előforduló vérzés okát. A székletvérteszt körülbelül 16 százalékos biztonsággal jelzi a vastagbélrák jelenlétét a szervezetben. Ennél jóval biztosabb, 90 százalék feletti eredményt ad az endoszkópos vizsgálat, az egylépcsőben történő szűrés keretében végzett kolonoszkópia. Dr. Sike Róbert kiemelte: – A kolonoszkópia előnye nem csak az, hogy a vastagbél rosszindulatú daganatos elváltozásait igen nagy arányban sikerül felfedezni, de egyúttal mintavétel is történhet, illetve a daganatgyanús polipok a vizsgálat során eltávolíthatók.

50 év felett ajánlott vastagbélrákszűrést végeztetni

Az 50 év feletti korosztály saját felelőssége, hogy részt vesz-e bármilyen vastagbálrákszűrésen. Egy korábbi pilot program azt mutatta, hogy a székletvér-tesztet körülbelül a háziorvosok által behívott páciensek alig fele vette igénybe, a „nem negatív” eredményt kapó résztvevők 90 százaléka ment el a második lépésben javasolt vastagbéltükrözésre. – Fontos lenne, hogy az 50 év felettiek tisztába legyenek a vastagbélrákszűrés jelentőségével. Ez a harmadik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség, és a második leggyakoribb daganatos halálok Magyarországon, mely több ezer ember halálát okozza minden évben. A vastagbéltükrözés 5-10 évente mindenkinek ajánlott 50 év felett, azoknak a pácienseknek pedig gyakrabban, akiknek a családjában már előfordult a betegség. A vizsgálat altatásban is elvégezhető, így nem jelent fájdalmat vagy kényelmetlenséget a pácienseknek. A pandémia után most mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a korábban elhanyagolt szűréseket elvégeztesse. Érdemes olyan egészségügyi központot választani, ahol nemcsak a kolonoszkópiát végzik el, de végig kísérik a beteget a teljes folyamaton a laborvizsgálatoktól kezdve egészen a béltisztításig, majd aneszteziológiát is biztosítanak az altatásban végzett endoszkópos vizsgálathoz.” – emelte ki az Affidea Gasztroenterológiai Központ vezetője. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés