Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fürdőszövetség: legalább 4700 munkahely szűnik meg tavaszig

| 2020. 10. 15. | 17:32:00
Válságban az ágazat.
Fürdőszövetség: legalább 4700 munkahely szűnik meg tavaszig
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusig, ami országszerte legalább 4 700 munkahely megszűnését jelenti – ismertette, hozzátéve: a fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült. Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében. Kijelentette:

azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak.

A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást - folytatta, mert szeptember végi adataik szerint fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.

Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest - sorolta.

Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható. Idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe - húzta alá.

Hirdetés
Hirdetés