Hirdetés

Megrótta a bíróság az ózdi polgármestert

borsodihir.hu

2017.01.20. 08:12

Megrótta a bíróság az ózdi polgármestert

Bocsánatot kért.

Hirdetés

Hirdetés

A 2010. és 2014. közötti választási ciklusban önkormányzati képviselőként tevékenykedő magánvádló (a fideszes Vitális István) azért tett feljelentést, mert a jobbikos Janiczak Dávid az Ózdi Városi Televízió egyik műsorában és a Facebook internetes oldalon nyílt levélben olyan színben tüntette fel őt, mint aki az önkormányzati ciklusban politikai pozíciójával visszaélve, részben jogosulatlanul, visszaélésszerűen jutott több millió forint jövedelemhez, illetve ennek egy részét jogosulatlanul költötte el.

A másodfokú bíróság Janiczak kijelentéseit egyedileg megvizsgálta és megállapította, hogy azon nyilatkozata, hogy „ilyen mértékű rablás soha többé ne valósulhasson meg Ózdon, ezért folytatjuk az elszámoltatást és megtesszük a szükséges lépéseket” abban a szövegkörnyezetben, amelyben elhangzott, legfeljebb becsületsértés vétségének minősülhet. Mivel azonban Vitális közszereplő, az csak értékítélet. Az pedig, hogy a magánvádló által megkeresett, illetőleg elköltött pénzt rablásnak tartja, szintén értékítélet, így ezen kijelentések nem bűncselekmények.

Ugyanakkor az, hogy a sértett az önkormányzati ciklusban több, mint 50 millió forint közpénzt keresett meg vagy költött el, az már tényállítás és objektíve valótlan. Erről pedig az elvárható gondosság mellett a terheltnek tudnia kellett, ezért e körben felelősségre vonása megalapozott volt a törvényszék szerint is.

Janiczak Facebook-oldalán az ítélet után nyilvánosan bocsánatot kért Vitálistól.

Ítélet

Az Ózdi Járásbíróság 2016. június 1-jén kelt ítéletében alkalmazott 1 év próbára bocsátást eltúlzott joghátránynak minősítette és a terheltet megrovásban részesítette. A Miskolci Törvényszék január 19-i ítéletével az Ózdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta, a terheltet rágalmazás vétsége miatt  megrovásban részesítette.

Hirdetés

Szóljon hozzá!