Hirdetés

Ózdi lány kapott szerepet a Hello, Dolly! című musicalben

civishir.hu

2018.09.05. 17:00

Ózdi lány kapott szerepet a Hello, Dolly! című musicalben
Rási Zorka (Fotók: ozd.hu)

Sikeresen helyt állt a miskolci színpadon.

Hirdetés

Hirdetés

Rási Zorka nyerte meg a Miskolci Nemzeti Színház versenyét, a Miskolc's Got Talentet színház kategóriában.


Az ÓMI Zenés Színház helyi tehetsége ezzel bekerült a Hello, Dolly! című musical szereplői közé.

A jelentkezők az előválogatót követően az intézmény nagyszínpadán mutatták be produkciójukat – tudatta a város szeptember 4-én.

Zorka Éva dalát énekelte el a Valahol Európában című musicalből.

A hattagú szakmai zsűriben helyet foglalt a színház igazgatója, Béres Attila, illetve a darab rendezője, Szőcs Artúr is, aki egyébként az ítészek elnöke volt.

Az ózdi lány előadását elismerő szavakkal méltatták, sallang- és manírmentesnek nevezték. Színházon kívül még tánc és zene kategóriában hirdettek nyerteseket.

A Hello, Dolly! bemutatója november 16-án lesz a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán. 

Hirdetés

Szóljon hozzá!