Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos baleset Felsőzsolcán

| 2018. 10. 17. | 18:00:00
Az ügyészség vádat emelt.
Halálos baleset Felsőzsolcán
Hirdetés
Hirdetés

Egy 24 éves és egy 21 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.

2017. február 22-én a reggeli ködös időben a 24 éves vádlott Felsőzsolca belterületén, Alsózsolca irányába közlekedett egy személykocsival. A vádlott előtt haladt egy hulladékgyűjtő tehergépkocsi, amelyben a vezetőn kívül még két személy utazott.

Velük szemben, Alsózsolca irányából, Miskolc irányába ugyanezen útszakaszon közlekedett a 21 éves vádlott a kocsijával, amelynek jobb első ülésén egy nő utazott, aki nem volt bekötve.

A 24 éves vádlott a haladása közben utolérte a teherkocsit, megkezdte annak előzését, de a bal oldali forgalmi sávban haladva csak 140-150 méter távolságról észlelte a vele szemben közlekedő autót, mivel az azt vezető 21 éves vádlott nem használt tompított fényszórót, csak helyzetjelző lámpát.

A 24 éves vádlott a vészhelyzet miatt fékezett, és baloldalon az útpadkára húzódva megállt. A szembejövő 21 éves vádlott szintén fékezett, de az autó megcsúszott, és az ellenkormányzás következében a függőleges tengelye körül balra elfordulva áthaladt a bal oldali forgalmi sávba, és nekiütközött az előzőleg az árokba húzódó tehergépjármű első részének.

A baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett a nő, a vérzéses sokk miatt a helyszínen életét vesztette.

A balesethez egyrészt az a KRESZ szabályszegés vezetett, hogy a 24 éves vádlott úgy kezdte meg a tehergépkocsi előzését, hogy a biztonságos előzéshez szükséges távolságot nem látta be, másrészt a 21 éves vádlott tompított világítás helyett, csak helyzetjelző lámpákkal közlekedett, így kevésbé volt észlelhető.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés