Hirdetés

A lány a hegygerincről, aki zenetanár helyett lett lovas

borsodihir.hu

2018.11.08. 14:50

A lány a hegygerincről, aki zenetanár helyett lett lovas

Az első pár évben csak utazunk a lovon. Interjú Jakab Viviennel. +Képgaléria

Hirdetés

Borsodihír: Az állatok közül a lóval való múltja a legmélyebb az embernek. Ehhez nyilván hozzájárul a mitológia, a lovak kultúrtörténeti szerepe és jelentősége, de mi állhat még ennek az érzékeny, titokzatos kötődésnek a hátterében?
Jakab Vivien: Lovas nemzet a magyar, egyedül nekünk van akkora szókincsünk a lovak terén, hogy a színüket 300 kifejezéssel különböztetjük meg. Nagyon híresek, egyedülállóak a magyar lófajták, és az ősmagyaroknak kiismerhetetlen lovas harcmodora volt – ezer éve egész Európa alázattal csodálta őket. Hogy lelkileg mi lehet ez az erős vonzalom a lovak iránt, magam sem tudom. Ha kérdezik, azt mondom, így születtem. Azt mondják, még járni sem tudtam normálisan, de már lóra kéredzkedtem. Hihetetlen szeretetet éreztem, ha egy lovat simogattam 6-7 évesen; vagy a lovas óráim után hazaértem, nem mostam kezet egy ideig, mert érezni akartam az illatukat. Megmagyarázhatatlan.

Borsodihír: Lehet a lovakra ma még haszonállatként tekinteni?
Jakab Vivien: Természetesen, ez attól függ, ki mire használja őket. Dolgoznak még páran az erdőkben erős igáslovakkal, ahol például az én törékeny, könnyed arabjaim nem állnák meg a helyüket, mert sem a testfelépítésük, sem a csontozatuk, sem a természetük nem hasonlítható össze egy hidegvérű vagy egy erősen sodrott lóéval. Akadnak falvakban idős emberek, akik a lovaikkal szántanak, de ha a közeljövőben lesz egy homokos fedett pályánk, én is a lovammal fogom boronálni. A lovasoktatásban is haszonállatok a lovak, amellett, hogy én nem munkaeszköznek nézem őket, hanem munkatársaknak. Dolgoztam már másnak is, lovardának, ahol más osztja be az időm, vagyis azokkal a lovakkal kell oktatnom, amit dob a gép. Sokszor ezek egész nap dolgozó, agyonhajszolt, martörött, akár sánta lovak, amik egy idő után megelégelik…, és akkor jönnek a balesetek. Azok a lovak érző, sokszor szenvedő munkaeszközök – akkor is azok lesznek, ha az ember szíve megszakad. Ezt persze az oda járó szülők, a lovacskázó gyermekek, felnőttek nem látják. Nálunk jelenleg négy oktatóló van – vakon megbízom bennük. Az idejüket én osztom be, a lovasokat szintén – tudás, kor és testalkat szerint. Minden oktatólóra minimum heti egyszer felülök, felfrissítem a memóriájukat, hiszen a tanuló lovasok alatt tompulnak. (Tompábban reagálnak a segítségekre, nehezebb lovaglásúvá válnak). És nem csak úgy „teremnek” ezek a nyugodt idegrendszerű, kiegyensúlyozott gyerekbarát lovak; e mögött rengeteg munka van.

Borsodihír: Az ifjúsági filmekben a farmok istállói egy patikával ötvözött béke szigetéhez hasonlítanak, egytől egyig szófogadó, esetleg csodás képességű állatokkal. Ezt keresik a gyerekek, amikor lovagolni szeretnének?
Jakab Vivien: Sokan jönnek, akik azt hiszik, ez a My Little Pony című mesesorozat élőben; vannak, akik külső hatások miatt kezdenek el lovagolni, azaz vagy azért, mert menő, vagy azért, mert a barátnő elkezdett. Tapasztalataim szerint ők nem tartanak ki sokáig, csak az első kudarcig. Sok családban a gyerek majd’ megőrül a lovakért, de a szülők a közelébe sem mernek menni. A kedvencem: a gyerek oda meg vissza van a lovaglásért, de anyuka szerint felesleges és drága sport. Mert ott csak ülni kell, a gyerek nem mozog semmit. Ezeket a szülőket szívesen várom egy egyensúlykereső futószáras, 25 perces edzésre…

Borsodihír: A lovasoktatás dupla pedagógia: aki megtanult bánni a lóval, meg kell tanulnia kezelni a gyerekeket is. Sokaknak ebből az egyik „tanítvány” is bőven elegendő lenne. Számodra melyik volt a pont, amikor úgy érezted, mindkettővel megbirkózol?
Jakab Vivien: Pár éve elvégeztem egy pedagógiai tanfolyamot, de akkor még ki gondolta, hogy később majd jól fog jönni?! Ez akkor volt, amikor azon gondolkodtam, vajon zenetanár vagy bolti eladó, esetleg fodrász legyek. Őszintén: egyiket sem tudtam volna szívből csinálni. Szeretem a zenét, jártam zeneiskolába, játszom hangszeren, érdekelt a fodrászat, de rájöttem, hogy a ló sörényét ügyesebben és nagyobb kedvvel befonom. Sokáig foglalkoztam csak lovakkal: 2-3-4-gyel naponta, futószáraztam őket, kettőre rá is ültem. Azt hiszem, ha ez kimaradt volna az életemből, nem menne könnyen a „lovasedzősdi”, hiszen ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam a lovaktól. Aztán, még a pedagógiai tanfolyam alatt, elkezdtem lovasoktatóként dolgozni egy miskolci lovardában, először csak beugrósként, később minden délutánt és hétvégét egészét ott töltöttem. Ott kellett a gyerekeket is belevennem a történetbe. Azt hiszem, itt kezdtem el álmodozni egy olyan lovas szolgáltatást nyújtó helyről, ahol magam osztom be az időm, én képzem a lovakat, és a lovak szóra dolgoznak nekem, nem pedig agyonhajszolt kedvtelen iskolalovakkal dolgozom. Na, meg engem sem állítanak szünet nélkül a futószáras kör közepébe, a nagyobb bevétel reményében. A lovasoktatói/-edzői vizsgát alapul véve pedig olyanokkal találkoztam a gyakorlati vizsgán, akik ezt a sportot egy-két éve űzik, mégis átengedték őket, a lovastársadalmat megszégyenítő tudással, kezdő lovasokat veszélyeztető oktatási „módszerrel”. Ahol számít az oktatás minősége, oda az ilyen embert nem veszik fel. De ha mégis, akkor a lovaglás terén tudatlan szülő (aki azt hiszi, a lovaglás olyan, mint a foci) elviszi a gyereket, óriási veszélynek teszi ki, és ha lenne is a gyerekből valami, mert van tehetsége, rögzül például a rossz ülése.

Borsodihír: Fizikailag maga az oktató is komoly terhelésnek van kitéve nap, mint nap. Nem kemény „terep” ez egy fiatal nőnek?
Jakab Vivien: Beszélhetnék az átlagban napi több óra lovaglás okozta derék- és lábfájásomról, ami kapcsán néha nem tudom, a hetvenes vagy húszas éveimben vagyok, vagy a sok futószáras oktatás miatti becsomósodott izmokról a vállamban. De! A fele is kemény teher lenne olyannak, akinek nincs megfelelő fizikuma hozzá. Már a lovak körüli teendők is erőnlétet igényelnek; az oktatás és a lovakkal való edzés pedig nem csak fizikai, fárasztó szellemi munka is. Mégis szeretem, ebben érzem otthon magam, amíg tudom, van rá lehetőségem, és bírom, addig csinálom is, törekedve arra, hogy az egyesületünk hírét növeljük, színvonalát évről-évre emeljük. Szerintem erre az életformára születni kell.

Borsodihír: A gyerek mozogjon, szeresse az állatokat, bízzon magában, ugyanakkor tanuljon alázatot és legyen jó levegőn – talán egy sport sincs a lovagláson kívül, ami ezt egyszerre adná.
Jakab Vivien: Szeresse a kemény sportot, a lovakat, a kihívást, ne féljen a kudarctól, a csalódástól, ne féljen az eséstől, legyen a lovas társaival szemben alázatos, a lóval szemben pedig önző, határozott, de legyen mindig, minden esetben a lova az első – így helyes, ha valaki lovas ember szeretne lenni. 
A lovaglás átmozgatja az ember minden porcikáját. Az első futószáras órákon, és a későbbi, kezdők a karámon belüli edzése után csak deréktól lefelé érzi a lovas minden testrészét. Úgy szoktam fogalmazni, amíg valaki csak utazik a lovon, és nem tudja összehangolni a szárakat a csizmasegítségekkel, testsúllyal, addig el kell telnie pár évnek. Miután valóban használja a lovas minden testrészét, a feje búbjától a talpáig elfárad.

Borsodihír: Mikor az elején megkérdezik a tanítványok, le fognak-e esni a lóról, azt mondod, le. Az őszinte kommunikáció is a siker alapja?
Jakab Vivien: Ha nem kérdezik, akkor is elmondom: ha komolyabban szeretnének lovagolni, le fognak esni. Ez hozzátartozik a lovagláshoz. Aki fél, ne üljön lóra. Van, aki előbb leesik, van, aki utóbb.
Mondogathatnám nekik, hogy nem fogsz leesni, nem lesz semmi baj, aztán valamiféle szerencsétlen véletlen folytán repülnek a következő percben. Megtanultam, hogy az esés témában is ugyanúgy egyenesnek kell lennünk. Potyogtam én is, estem lóval együtt, hagyott ott a ló, amikor egyedül lovagoltam ki, biztos vagyok benne, hogy fogok is még esni, lóval együtt is, ezt lazán kell kezelni.
Megfelelő védőfelszerelést biztosítok annak, akinek nincs, kobak nélkül például fel sem engedek senkit a lóra, se kicsit, se nagyot. Terepen még a gerincvédő is kötelező.

Borsodihír: A Sajószentpéteri Hegyalja Lovas Egyesület páratlan szépségű terepen dolgozik. Szinte élménylovaglás, ami nálatok zajlik. Számít az, hogy mit ad hozzá a sporthoz, a mozgáshoz a környezet?
Jakab Vivien: Valóban gyönyörű terepen vagyunk, és számít, pláne a tereplovasaim számára fent, a hegygerincen. A felnőtt tereplovasok főleg a környezet miatt járnak, de nagyon sokan felnőtt fejjel azért kezdenek el lovagolni, hogy majd a gerincen vágtázhassanak, a tájban gyönyörködve kikapcsolódhassanak, elengedhessék el abban az egy órában a hétköznap gondjait. 50 év körüli felnőttekre gondolok. A gyermekek főleg a lovacskázás élményéért jönnek, de néhánynak célja is van, küzdeni akar. Ha ők eljutnak a terepszintig, nem a tájban gyönyörködnek, hanem a kitűzött cél teljesítésének örülnek. A lóra figyelnek, annyira új nekik, annyira izgatottak, hogy a gyönyörű tájat sokszor észre sem veszik.

Borsodihír: Az egyesület hogyan szerveződik, mik az elsődleges céljai?
Jakab Vivien: Apró léptekkel haladunk előre. Mindent, amit egyedül meg tudok csinálni a korszerűsítésben, annak nekiállok. Ilyen a festés, de például a betonozásban, vagy a beállók, és a boxok újításában már nem tudok segítő kezet nyújtani. Terveink között szerepel előbb-utóbb a fedett pálya, ám egyelőre az öltöző, az új beálló és a bekötős istálló épül. Elsődleges célunk a lovaglás megismertetése minden korosztállyal; a lovas oktatás, lovaglási és tereplovaglási lehetőség, hogy lehetőséget adjunk a fejlődésre a tehetséges fiataloknak, később versenyzési lehetőséget, de bértartási lehetőség is van nálunk, egyelőre korlátozott létszámmal. Szerencsére nagyon sokan járnak hozzánk lovagolni, ahhoz képest, hogy nem rég kezdtünk neki – főleg Sajószentpéter környező településeiről, de érkeznek Miskolcról, Kazincbarcikáról is többen. Néhányan jöttek utánam is, más helyekről, ahol korábban oktattam. Bár még csak „szájról-szájra” terjed az egyesület híre, így sem panaszkodhatunk a lovasok számát illetően.

Borsodihír: Egyre több ló érintett az állatkínzásos esetekben, vagy csak egyre több hanyag tartásra derül fény? Elejét lehetne ennek venni valamilyen módon?
Jakab Vivien: Nem gyarapszik, csak egyre többre derül fény szerencsére. Amibe bele lehet szólni, azt az állatvédők úgyis intézik. Hanyag és tudatlan állattartás mindig is volt, mindig is lesz. Nem minden esetben a rosszindulat, sokszor csak a tudatlanság játszik szerepet. Állatkínzás kategóriába sorolnám a tömeglovardák álló nap dolgozó iskolalovait is, sokszor nyílt sebekkel, fájó lábakkal.

Bereczki-Csák Helga

Galéria

SajószentpéterJakab VivienHegyalja Lovas Egyesület

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés